Vadonatúj módszerrel épült fel a Magyar Cukor silója
November 19-én ünnepélyesen átadták a Magyar Cukor Zrt. kaposvári cukorgyárának új cukorsilóját. A hatvanezer tonna cukor tárolására alkalmas hipermodern létesítmény hárommilliárd forintos beruházással készült. A cukorsiló Magyarországon egyedülálló és Közép-Európában is csak ritkaságszámba menő vékonyhéj-technológiával épült.
A Magyar Cukor Zrt. gyárában az elmúlt évtized során folyamatosan növelték a feldolgozási és raktározási kapacitást. Ennek legújabb állomásaként készült el 11 hónap alatt a hatvanezer tonnás, félgömb alakú, futurisztikus kinézetű cukorsiló és annak kiszolgáló létesítményei. A cukorsiló hárommilliárd forintból épült fel, Magyarországon eddig teljesen ismeretlen, úgynevezett vékonyhéj-technológiával, és 60 ezer tonna cukor tárolására alkalmas.
Így működik
A technológia lényege, hogy egy vékony PVC-formát levegővel felfújnak, és 5 millibar túlnyomáson tartanak. Az így keletkezett óriási „léggömbre” belülről ráfújják a 80 milliméter vastag poliuretán hőszigetelő réteget. Ezt követi – szintén belülről – a betonacél-szerelés és a beton felszórása több rétegben, a rétegek között megfelelő szilárdulási időt biztosítva. Ilyen módon a szerkezet állványozás és zsaluzás nélkül készül, a beton megszilárdulásáig a belső, túlnyomásos levegő tartja meg a félgömböt.
A fal vastagsága 300 és 200 milliméter között változik. A siló belső falára élelmiszer tárolására alkalmas műgyanta bevonat került.
A cukorsiló padozatába 650 méter hosszúságú kondicionáló levegőbevezető csatornát építettek be. A siló tetejére került fejházban található a cukorbeadó rendszer, amelybe egy 60 méter hosszúságú szállítószalag juttatja el a cukrot a meglévő cukorsilótól.
A cukorsilóból kivett cukrot a terepszint alatti alagútban elhelyezett szállítószalag viszi az új kiszolgálóépületben elhelyezett serleges elevátorig, amely megfelelő magasságba emeli a cukrot. Innen egy újabb 30 méter hosszú zárt hídban elhelyezett szállítószalag szállítja vissza a meglévő silónál lévő elosztópontig, ahonnan a csomagolóba vagy a gépkocsitöltőbe lehet továbbítani.
A cukorsilóból gravitációsan kifolyni nem képes cukrot egy 1300 milliméter átmérőjű, 28 méter hosszú szállítócsiga üríti ki.
Hosszú távra gondolkoznak
A Magyar Cukor Zrt. ezzel a beruházással együtt az elmúlt években több mint tízmilliárd forintot fektetett be Kaposvárott. A kaposvári cukorgyárban az elmúlt évtized legfontosabb prioritása a feldolgozási és raktározási kapacitás növelése és a megújuló energiára való áttérés volt. A kapacitásnövelés eredményeképpen a gyár már 2008 óta képes az ország 105 ezer tonnás cukorkvótájának legyártására. 2014-ben további ötmilliárd forintból teljesen új csomagolóüzem, szitaállomás és készáruraktár építését tervezik. Kaposvárott a cukorkvóták 2017. évi eltörlését követően 150-180 ezer tonna répacukrot fognak előállítani magyar cukorrépából, s a fejlesztések eredményeképpen a magyar cukorgyárból bizonyos termékeket a szomszédos országokba is tudnak majd exportálni.
Az ország egyetlen cukorgyárában magyar földön termett cukorrépát dolgoznak fel. A vállalat évente 280 gazdálkodóval szerződik, akik 15-18 ezer hektáron termelik az ipari növényt
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Csökkentette az élelmiszerárakat az árrésstop és az online Árfigyelő bővítése
2025 áprilisában csökkent az infláció és az élelmiszerárak növekedési üteme…
Tovább olvasom >ÖRT-NMHH Minikonferencia: Merre tovább influenszer reklámozás?
Milyen szabályok vonatkoznak ma az influenszerekre? Hol húzódnak az etikai…
Tovább olvasom >Bővül az ALDI app: ezentúl kuponok is elérhetők
Újabb mérföldkőhöz érkezett az ALDI applikáció. A vásárlók mostantól bármely…
Tovább olvasom >