Vadhús saját fogyasztásra, bonyodalmak nélkül
A vidékfejlesztési miniszter összhangban az európai uniós szabályokkal rendeletben szabályozta újra az elejtett vad jelölésének, kezelésének és forgalomba hozatalának élelmiszer-higiéniai követelményeit.
A rendelet legfőbb célja a kereskedelembe, vendéglátásba és feldolgozóiparba kerülő vadhús élelmiszerbiztonságának megerősítése. Szabályozza a termék nyomon-követhetőséget , ezzel hozzájárul a gazdaság kifehérítéséhez és az esetleges élelmiszer-higiéniai problémák eredetének visszakereshetőségéhez. Ugyanakkor, ha ezentúl a vadász az elejtett vadat kizárólag magáncélra használja fel, illetve átadja, vagy eladja a végső fogyasztónak, hasonló szabályok vonatkoznak rá, mint a kistermelőkre. Jelentősen csökkennek adminisztratív terheik. Újítás a rendeletben, hogy a szabadon forgalmazható vad mennyiségét ezentúl kilogramm helyett darabszámban mérik.
A közvetlenül a vadászoktól vásárolt hús minőségének javítását célozza a Helyes Higiéniai Gyakorlat című útmutató bevezetése. Ennek segítségével ellenőrizhető, hogy a vadász mindent megtett-e annak érdekében, hogy biztonságos élelmiszert adjon tovább. A rendeletmódosítás a fogyasztók egészségének védelmét szolgálja és egyben védi a vadászatra jogosultakat is.
A rendelet szövege itt olvasható.
(Vidékfejlesztési Minisztérium Sajtóirodája)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A Baltikum felé nyit a magyar élelmiszerexport
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Biztonságosabb és fogyasztóbarát piacot teremt a kkv-k számára Magyar Kereskedelmi és Iparkamara
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A Hungaropack Magyar Csomagolási Verseny 2025. évi díjazottjai
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
