Vádat emeltek az élelmiszerértékesítő bűnszervezet ellen
Jelentős mennyiségű rossz minőségű termék üzletszerűen elkövetett forgalomba hozatala, hivatali visszaélés és más bűncselekmények miatt emelt vádat tizenkilenc ember ellen a Pestvidéki Nyomozó Ügyészség, a hatóságok több mint 250 tonna lejárt szavatosságú élelmiszert foglaltak le – közölte az ügyészség szóvivője az MTI-vel.
Gyugyi Csilla elmondta, hogy a bűnszervezet – amelynek tagjai között négy rendőr és egy állatorvos is volt – egy élelmiszer-megsemmisítéssel foglalkozó ócsai céghez szállított termékek nagyüzemi mértékű átcsomagolásában és ismételt forgalomba hozatalában vett részt.
A cég különböző áruházláncoktól szerződés alapján vett át lejárt, illetve a lejárathoz közeli szavatosságú élelmiszereket: tejtermékeket, nyers húst, felvágottakat, édességet, kávét. Ezeket a termékeket, valamint a hatóság által lefoglalt élelmiszereket szigorú eljárási rend alapján meg kellett semmisíteniük, ám 2011-ben a céget irányító vádlott úgy látta: az élelmiszerek egy része még értékesíthető lehet – ismertette a vádirat lényegét a szóvivő.
A cégvezető a többi vádlott közreműködésével megszervezte a lejárt szavatosságú áruk ismételt forgalomba hozatalát. Az alkalmazottak kiválogatták a még eladható termékeket, majd ezeket a viszonteladással, kiskereskedelemmel foglalkozó vádlottak, valamint a környékbeli lakosság előre egyeztetett időpontokban megvásárolták. A viszonteladók között egy rendőr is volt.
A megsemmisítésre szánt áruból nagy tételben vásárolt egy törökbálinti cég is, amelynek raktárában hígítóval lemosták a csomagolásra nyomtatott lejárati időket. Ezután átcsomagolták, és érvényes fogyaszthatóságot mutató dátumot nyomtattak az élelmiszerekre, így hozták újra forgalomba. A raktár hulladékkal, lomokkal szennyezett volt, a rendetlenséget egerek és patkányok tetézték.
A lejárt szavatosságú termékek forgalomba hozatalát néhány rendőr és egy állatorvos is segítette – tette hozzá Gyugyi Csilla.
Az állatorvos a hozzá befutó panaszok ellenére sem rendelt el ellenőrzéseket, és az érintett rendőrökkel együtt az ócsai cégvezetőt előre tájékoztatta a várható hatósági ellenőrzésekről, hogy napokkal korábban „felkészülhessenek”.
A Pestvidéki Nyomozó Ügyészség 2014 márciusában – a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Közép-magyarországi Regionális Bűnügyi Igazgatóságának munkatársaival, a Készenléti Rendőrség, a Terrorelhárítási Központ és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) közreműködésével – tíz helyszínen tartott házkutatást. Átfésülték az ócsai cég székhelyét, telephelyét, továbbá az átcímkézett árukat értékesítésre átvevő emberek dabasi, felsőpakonyi, törökbálinti és budaörsi raktárait.
Több mint 250 tonna, több tízezer tétel élelmiszert találtak és foglaltak le. A bűnszervezet tagjai közül négyen korábban előzetes letartóztatásban voltak, ám már mindannyian szabadlábon védekezhetnek – tette hozzá a szóvivő. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
AM: hasznos és értékteremtő tevékenység a házikertek művelése
A minőségi élelmiszer előállításában fontosak a házikertek, kiemelkedő szerepük van…
Tovább olvasom >Újabb ösztöndíjas hallgatók fejezték be magyarországi agrártanulmányaikat
Elbúcsúztatták Magyarország és az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO)…
Tovább olvasom >Japán hazánk kiemelt mezőgazdasági partnere
A magyar uniós elnökség prioritásairól, az élelmiszerpazarlás csökkentéséről, és állategészségügyi…
Tovább olvasom >További cikkeink
Rekord nyereséget értek el a saját márkák az év első felében az Egyesült Államokban
Új csúcsokat értek el a sajátmárkás termékek 2024 első felében…
Tovább olvasom >Akadálymentesíti csomagolásait a Müller az Egyesült Királyságban
Minden márkás termékének csomagolásán NaviLens kódot helyez el a Müller,…
Tovább olvasom >Friss kutatás: a magyarok közel fele nem használ fényvédő krémet, ráadásul a déli órákban sem kerülik a napfényt
Egy friss, reprezentatív kutatás szerint a magyar lakosság mindössze 8…
Tovább olvasom >