Üzleteket is kötött a Kométa 99
A legnagyobb magyarországi kiállító vállalat, a Kométa 99 exportigazgatója, Dr. Larisza Barakka a maguk számára elengedhetetlennek tartja, hogy részt vegyenek az Anugán. A 6-os csarnokban, sarkon kaptak területet dekoratív, nagy standjuk számára – Öt nap alatt találkozhattunk összes vevőnkkel és beszállítónkkal. Sok új érdeklődővel is tárgyalhattunk, főleg nagy ázsiai országokból, Kínából, Koreából és Japánból. Sőt, már az első napokban több üzlet megkötése is sikerült.
Prémiumsonkák és piros-fehér-zöldbe csomagolt téliszalámi mellett hagyományos termékek, virslitől a baconig, valamint „Minden nap finom” vörösáru, disznósajt, továbbá más húskészítmények vonzották az érdeklődőket.
Dr. Larisza Barakka elmondja, hogy a Kométa az elmúlt tíz évben 8 milliárd Forintot ruházott be, legutóbb egy nagyberuházás keretében felújították Kaposvárott a vágóvonalat:
– Megnövekedett kapacitásunk évi 800.000 sertés feldolgozását teszi lehetővé, és többletértékesítéséhez új piacokat keresünk. Fél sertést, combot, sonkát, karajt kínálunk, míg az úgynevezett melléktermékek, mint például a láb, fej, gyomor, szűzpecsenye szinte korlátlanul eladhatók, főleg Ázsiában.
Hozzáteszi, hogy feldolgozott húskészítményeik gyártásához saját maguk által előállított tőkehúst használnak. Így biztosak lehetnek abban, hogy a gyárukból magas minőségű, folyamatosan ellenőrzött termékek kerülnek ki.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Adni Öröm! – Országos összefogás az iskolakezdéshez
Immár ötödik alkalommal hirdeti meg közös tanszergyűjtő akcióját a Magyar…
Tovább olvasom >10 millió forinttal támogatja a nehéz sorsú fiatalokat a Lidl
Nagy érdeklődés övezte a Lidl és a Tisza Cipő kollaborációja…
Tovább olvasom >Műanyag-cunami helyett üvegforradalom
Miközben a fenntarthatóság központi téma lett, több millió tonna műanyag-csomagolás…
Tovább olvasom >