Üzleteit duplázza a Starbucks Cseh- és Lengyelországban
Az amerikai kávézólánc komoly fejlődési potenciált lát Közép-Kelet-Európában, ezért öt éven belül meg kívánja duplázni cseh és lengyel üzleteinek számát. A társaság magyarországi megjelenéséről egyelőre nem közölt konkrétumot.
Vladan Armus, a vállalat közép-kelet-európai elnöke szerint a közép-kelet-európai piac még nem telített annyira, mint a nyugat-európai, így az elkövetkező 10 évben gyors terjeszkedést hajtható végre a térségben. Az első Starbucks-kávézó 2008 januárjában nyílt meg Prágában, Lengyelországban pedig idén áprilisban. A cseh fővárosban 11, Varsóban ás Wroclawban 1-1 üzlet működik jelenleg. A térségbeli leányvállalat működési körébe tartozik Magyarország, ahol szintén tervezik egységek megnyitását.
Világszerte közel 17 ezer egységet működtet a vállalat, a júniussal záródó negyedévben az Egyesült Államokon kívüli, a dollár erősödése miatt 477 millió dollárra csökkenő árbevétele tette ki a teljes forgalom közel 20 százalékát. A gazdasági visszaesés azonban a cég közlése szerint kisebb mértékben érintette a közép-kelet-európai térségekből származó bevételeket. A Starbucks-részvények árfolyama idén összességében 93 százalékos emelkedést produkált mélypontjához képest – írja a Bloomberg nyomán a Napi Gazdaság.

Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Jól hangzik a 11 százalékos vagyonbővülés, de a Blochamps szerint ez csupán a szűk elit boldogsága
A Blochamps Capital szerint a felületes szemlélőnek megtévesztő a jegybank…
Tovább olvasom >Adni Öröm! – Országos összefogás az iskolakezdéshez
Immár ötödik alkalommal hirdeti meg közös tanszergyűjtő akcióját a Magyar…
Tovább olvasom >10 millió forinttal támogatja a nehéz sorsú fiatalokat a Lidl
Nagy érdeklődés övezte a Lidl és a Tisza Cipő kollaborációja…
Tovább olvasom >