Mit üzen a bögréd – A nap videója
Ott még ugyan nem tartunk, hogy az étteremben kapott steaken az elő vágáskor megjelenjen egy hirdetés, de a finn származású Muki bögrék talán a mesebeli sárgaköves utat jelentik ehhez a varázslathoz.
Reklám- vagy hangulati üzenetek régóta érkeznek már az ivóalkalkalmatosságokról, a boroson kívül poharat, csészét logó nélkül már nemigen látunk vendéglátóhelyen, sőt, még a kávé habja is az információtovábbítás eszközévé vált. De mindez csak a kőbalta ott, ahol a Muki a gőzgép – a „kávésbögrés” kommunikációban.
A finn Pulig kávébrand és a TBWA/Helsinki kreatív ügynökség által kidolgozott kávésbögrébe épített e-tintás „képernyő” akkor működik, ha forró kávé van benne – abból nyeri ugyanis az erőt: egy apró termo-elektrogenerátor termeli a kép megjelenítéséhez szükséges energiát. Méghozzá annyit, hogy az ital elfogyasztása után is sokáig látszik az adott ábra vagy szöveg.
A bögredekoráció tetszés szerint változtatható, akárcsak egy facebook profilkép, de megjelentethetőek rajta üzenetek, hírek, üdvözlések is – az egésznek mindössze egy applikáció alkalmazása a feltétele. Hogy az edényen mi látható, az tulajdonosának döntésétől függ – egy kávézó például a kávé mellé illő süteményt is kínálhatja vele.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Újra magyar Gault&Millau
8 év után visszatért, és újra Magyarországon teszteli az éttermeket…
Tovább olvasom >Változik a Balaton: nyolc éve befagyott, most rekordmeleget mérnek
Nyolc évvel ezelőtt a Balaton teljesen befagyott a hosszan tartó…
Tovább olvasom >Szállodai biztonság
A TP-Link és az MSZÉSZ 800 szálloda bevonásával végzett kutatást…
Tovább olvasom >