Úttörő kezdeményezésnek nyitottak utat a génbankból kiszabadított paradicsomok
Diadalmenetben hódítják meg a gasztrovilágot az ÖMKi génbankból kiszabadított, különleges ízvilágú paradicsom tájfajtái, amelyek egy új, fenntartható szellemiség elterjedésének is utat nyitottak a hazai gasztronómiában.
A tájfajták két éve a Bocuse d’Or nyertes séfpárosa, Szulló Szabina és Széll Tamás, tavaly pedig az ország egyik legnépszerűbb gasztrobloggere, Havas Dóra konyhájában bizonyítottak – a Lila Füge brand alapítója az ÖMKi tájfajta paradicsomok nagykövete is lett. Az idén a Dining Guide Év Étterme Fenntarthatósági Díjjal is elismert őrségi Pajta Bisztró séfje, Farkas Richárd negyven palánta örökbefogadásával vállalta az ÖMKi tájfajta paradicsomok nagykövete címet. A 2020-as szüret megkoronázásaként a két nagykövet az ÖMKi felkérésére közösen mutatta be a különböző öko tájfajtákban rejlő egyedi gasztronómiai lehetőségeket, és az ÖMKi ajánlására Magyarországon elsőként csatlakoztak egy úttörő nemzetközi kezdeményezéshez. A Séfek a Fenntartható Fejlődésért Kiáltvány séfek összefogásán keresztül – itthon a Felelős Gasztrohős Alapítvány koordinálásában – egy fenntarthatóbb élelmezési rendszer elősegítését szorgalmazza világszerte. „Minden tájfajta más ízvilággal, kibontakoztatható lehetőséggel kecsegtet. Jusson el minél többekhez az ismeret! A fenntartható szemlélet melletti elköteleződés nem csak jövőbe mutató: segít újra felfedezni elfelejtett gasztronómiai kincseinket” – indokolta csatlakozását Farkas Richárd. „Nagyanyáink pontosan tudták, bizonyos hazai zöldség- és gyümölcsfajták mire alkalmasak. Fontos újra magunkévá tenni ezt a tudást, hiszen minden kiváló fogás kulcsa a jól megválasztott, minőségi alapanyag” – tette hozzá Havas Dóra.
A nagy sikerre való tekintettel az ÖMKi 2021 tavaszán az idei mennyiség két és félszeresét, összesen 20.000 tájfajta paradicsom palántát juttat el forgalmazókon és átvételi pontokon keresztül az érdeklődőkhöz.
Kapcsolódó cikkeink
Paradicsom, amely két hónapig friss marad? Egy indiai innováció új fejezetet nyithat a kistermelők életében
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Emelkedett a paradicsom ára
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Paradicsom, a sokoldalú alapanyag – tartósítsuk biztonságosan a Nébih ajánlásával
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
KSH: októberben a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 3,1, az előző havit 0,5 százalékkal haladta meg
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A hagyomány és az innováció jellemzi az idei karácsonyi édességpiacot
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Rekord összegű adomány gyűlt össze az Élelmiszerbank jótékonysági kampányában
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

