Útlezárásokkal tiltakoznak a szerbiai gazdák az olcsó importtermékek ellen
Traktorokkal vonultak utcára a mezőgazdasági termelők Szerbiában kedden, hogy az olcsó importtermékek és az alacsony állami támogatások miatt tiltakozzanak.
A tüntetések két hete kezdődtek az ország délnyugati részén, azóta viszont Szerbia-szerte egyre gyakoribbak. Kedden már 42 helyszínen zárták le az utakat. A gazdák közölték: mindaddig fenntartják a blokádot, amíg követeléseik nem teljesülnek. A tiltakozók szerint a külföldről érkező tej és tejtermékek olyan alacsony áron jelennek meg a piacon, amellyel a hazai termelők nem tudnak versenyezni. Az alacsony árak miatt egyes termelők megsemmisítették termékeiket. Az állattenyésztők arra is panaszkodnak, hogy az élő sertések felvásárlási ára tartósan a fenntartható szint alatt van, miközben a költségek emelkednek.
A gazdák magasabb állami támogatásokat, bizonyos mezőgazdasági importtermékekre pedig ideiglenes korlátozások vagy vámok bevezetését követelik a versenyfeltételek kiegyenlítése érdekében
Dragan Glamocic mezőgazdasági miniszter kedden közölte: a gazdák nem jelentek meg a tejpiac helyzetének javítását célzó tárgyalásokon. Elmondása szerint több kiskereskedelmi lánc vállalta, hogy növeli a hazai tejtermékek felvásárlását. A tárcavezető szerint a tiltakozások átpolitizáltak, és a kormány nem hajlandó nyomásgyakorlás alatt döntéseket hozni.
MTI
Kapcsolódó cikkeink
A csirkecomb feldolgozói értékesítési ára mérséklődött
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A vágótehén termelői ára 30 százalékkal emelkedett
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Nagy István: Szentesen a jövő kertészete épül
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Aldi, Auchan, Lidl, PENNY, SPAR, Tesco: 2024-ben több mint 710 milliárdot fizettek be a költségvetésbe, miközben veszteséggel zártak
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >OKSZ: Nem tud lépést tartani a reálkereset növekedési ütemével a lakossági fogyasztás
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 3,8, az előző havit 0,4 százalékkal haladta meg februárban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

