Az élelmiszerárak emelkedésére figyelmeztet a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) az útdíjak tervezett emelése kapcsán. A szervezet elnöke, Koncz Máté szerint a közúti szállítás költségeinek növekedése közvetlenül megjelenik majd az élelmiszerárakban, ezért a gazdálkodók teljes mellszélességgel támogatják a hétfőn Budapesten tüntető kamionosokat, írja az Mfor.hu.
A MOSZ álláspontja szerint az útdíjemelés különösen súlyosan érinti a mezőgazdaságot, mivel az alsóbb rendű utak áruforgalmának jelentős része gabona-, élőállat- és tejszállításhoz kapcsolódik. Koncz Máté kiemelte: a növénytermesztés harmadik éve veszteséges Magyarországon, miközben az állattenyésztési ágazatok többsége is negatív eredménnyel működik, így az újabb költségnövekedés tovább rontja az ágazat versenyképességét.
A szervezet szerint ellentmondásos, hogy miközben a kormány az elmúlt időszakban több intézkedést is tett az élelmiszer-drágulás visszafogására, a szállítási költségek emelése éppen ellenkező irányba hat. A MOSZ hétfőn tárgyalt az Építési és Közlekedési Minisztérium képviselőivel, ám érdemi előrelépés nem történt.
A kamionosok demonstrációja hétfő este 8 óráig tart a fővárosban; a több mint ezer járművet felvonultató tiltakozás célja az útdíjemelés mértékének felülvizsgálata. A szakmai szervezetek szerint a döntés nemcsak a fuvarozókat, hanem az egész élelmiszer-ellátási láncot érzékenyen érinti.

