Utazz vissza az időben a Heinekennel!
Budapesten nyílt meg a világszerte ismert holland sörmárka első szabadulószobája.
A Heineken eddig is arra törekedett, hogy fiatalos, lendületes és innovatív kampányokkal lepje meg a sört kedvelőket, azonban most egy olyan dologgal rukkolt elő, amire senki sem számított. A globális sörmárka a PÁNiQ-SZOBA-val közösen létrehozta a Pániq Pub elnevezésű szabadulószobát, amelynek célja, hogy a játékban résztvevők a lehető legizgalmasabb módon megtudják, hogyan készül a világ 192 országában egyforma minőségben kapható Heineken sör. A kijutáshoz azonban nem elég a jelenre koncentrálni. Időutazásra fel!
A világhírű sör szeptemberben indította el a Több van a csillag mögött kampányát, amelynek középpontjában maga a Heineken és az eddig kevésbé hangsúlyozott története áll. A márka Benicio del Toro-val, az Oscar- és Golden Globe-díjas színésszel három kisfilmet készített, amelyek a holland sör egy-egy értékére fókuszálnak vicces felütéssel. Emellett a Heineken megújította dobozos kiszerelését is, így a csomagolásokon a márkától eddig nem megszokott hangvételben olvasható 4 különböző üzenet. Ezekből a sztorikból megtudhatjuk, hogy mitől vált világsztárrá a Heineken, mi rejtőzik a mágikus ötágú csillag mögött, valamint fény derül a Heineken család titkára: hogyan főzte meg egy kis család azt a sört, ami a nagyvilágot meggyőzte.
A márka azonban nem csak ennyit tesz hazánkban, a világon egyedülálló módon olyan játékra hívja a fogyasztókat, ami betekintést nyújt a Heineken kulisszái mögé. A Heineken és a PÁNiQ-SZOBA közös játékában novembertől egészen március közepéig bárki részt vehet – aki 18. életévét betöltötte -, és megtapasztalhatja az időutazás élményét, hiszen a játékosokra bízott küldetés megoldásához vissza kell utazni a múltba.
„Habár a Heineken szinte bárhol a világban, 192 országban kapható, fontos számunkra a helyi relevancia, és a kampányaink során szeretnénk a magyar fogyasztókat érdekes tartalommal megszólítani a puszta információátadáson túl. Ezért született meg a Heineken Pániq Pub, ami a piacon egyedülálló módon, a Heineken márka szellemiségére épülő szabadulós játék” – mondta Pálfalvi Márta, a HEINEKEN Hungária kommunikációs igazgatója.
A 60 perces, logikára és csapatjátékra épülő szabadulószobában egyszerre maximum 6 fő játszhat. A játékosok küldetése, hogy összegyűjtsék a Heineken összetevőit a márka egyik bárjában. A helyzet persze nem ilyen egyszerű, hiszen ahhoz, hogy meglegyen az összes alapanyag, nem csak a bárban kell a feladványokat megoldani, a múltba is vissza kell utazni Gerard Heineken titkos receptjéért.
„Büszkék vagyunk arra, hogy egy ekkora világcéggel, közös együttműködésben prezentálhatjuk Magyarország valószínűleg legmodernebb és legújabb szabadulószobáját az év főszezonjának közepén. Biztosak vagyunk abban, hogy a rengeteg elektronika és új játékelem meglepetéseket okoz majd egy gyakorlott szabadulócsapatnak is” – mondta Ureczky Balázs, a PÁNiQ-SZOBA egyik tulajdonosa. „Reméljük, hogy senki nem gondolja azt, hogy a most nyílt szoba csak egy Heineken elemekkel telepakolt pálya promóciós célból. Ez egy izgalmas szabadulószoba kalandokkal, időutazással, fejtörőkkel, csavarokkal, rejtélyekkel és persze sör jutalommal” – tette hozzá Koltai Balázs, a PÁNiQ-SZOBA társtulajdonosa.
A PANiQ-SZOBA igazi garázsvállalkozásként nyitotta meg kapuit a világ első Live Escape szobái között. Ma már a világ egyik legnagyobb szabadulós játék hálózata. A márka jelen van Amerikába, Ausztráliában, és Europában is.
Heineken Pub címe: Pániq-szoba, 1146 Budapest, Zichy Géza utca 14. (Dürer kert)
Jegyek itt foglalhatók.
Kapcsolódó cikkeink
2025 lesz a magyar sörturizmus éve?
18 magyar, kisüzemi sörfőzdébe kalauzol el a Bakancslista 2025 –…
Tovább olvasom >Bakancslista 2025: Országos Főzdetúra – ingyenes sörkóstolóval várják a sörkedvelőket
Egyedülálló kiadvány készült a sörkedvelők számára: a Bakancslista 2025 –…
Tovább olvasom >A brit Tesco szerint minden eddiginél több alkoholmentes ital fogyhat idén karácsonykor
A brit Tesco idén karácsonykor minden eddiginél nagyobb keresletre számít…
Tovább olvasom >További cikkeink
Ezek voltak 2024 legkeresettebb műszaki cikkei
Idén sem csökkent a technológia iránti érdeklődés a magyarok körében,…
Tovább olvasom >Megállapodott a 2025-ös bérekről a SPAR és a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete
Megállapodott a 2025-ös bérekről a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. és…
Tovább olvasom >A Lidl a VEGANUÁR™ 2025 kiemelt élelmiszerlánc partnere lett
A Lidl Magyarország a VeganuárTM 2025 kiemelt élelmiszerlánc partnere lett.…
Tovább olvasom >