Utazást segítő applikáció vakok és gyengén látók számára
Vakok és gyengén látók számára fejlesztett utazást segítő applikációt egy magyarok által vezetett nemzetközi konzorcium.
A Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft. tájékoztatása szerint az általuk vezetett – magyar, osztrák, spanyol, portugál és brit partnerekből álló – konzorcium az úgynevezett VUK projekt (Visionless sUpporting frameworK – Látássérült embereket támogató keretrendszer) keretében a városi közlekedésben használható, háztól házig navigáló rendszert fejlesztett a vakoknak és a gyengén látóknak. A hanggal is vezérelhető navigációs és közlekedést segítő rendszer magyar, angol és német nyelven is működik. A mobil eszközökön is használható navigációs alkalmazást – amely a piaci bevezetés küszöbén áll – nyolc partner összefogásával hozták létre.
A 2016-ban indult, 36 hónap alatt megvalósított projektet az uniós Horizont 2020 keretprogram AAL (Active and Assisted Living – Tevékeny és önálló életvitel) pályázati programjából, valamint a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal hazai forrásaiból finanszírozták.
Az Európai Bizottság által 2008-ban kezdeményezett AAL-program célja, hogy innovatív infokommunikációs technológiai megoldások szülessenek az idős emberek életminőségének javításáért. Az AAL-pályázatokhoz a kezdeményezésben részt vevő tagállamok társfinanszírozást vállalnak, erre Magyarország a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból évente mintegy 150 millió forintot biztosít. 2014 óta 13 nemzetközi projektben 24 magyar partner működött vagy működik közre sikeresen.
A Vakok Európai Szövetsége szerint Európában nagyjából 30 millióan vannak a látásukban valamilyen szinten korlátozott emberek. Az öregedő társadalmak miatt egyre nagyobb részük – jelenleg csaknem 70 százalékuk – a hatvan év feletti korosztályhoz tartozik; számukra az olyan hétköznapi tevékenység is kihívást jelent, mint az utazás. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
UNESCO-busz néven indult szászföldi látnivalókat összekötő turistajárat Erdélyben
UNESCO-busz néven indított szászföldi látnivalókat érintő turistajáratot Erdélyben egy turisztikai…
Tovább olvasom >A fenntartható turizmus fejlesztését segítő uniós program indult Szegeden
A fenntartható turizmus fejlesztését segítő, 2,5 millió eurós (mintegy egymilliárd…
Tovább olvasom >Északra költözik a nyár: ugrásszerűen nő a skandináv turizmus
A nyári hőség és a klímaváltozás hatására egyre több európai…
Tovább olvasom >További cikkeink
Tízmillió forint összdíjazású pályázatot hirdet Tokaj
Tízmillió forint összdíjazású művészeti pályázatot hirdet Tokaj a világörökségi borvidék…
Tovább olvasom >Hő a mélyből: kiaknázatlan kincs a magyar geotermia
Bár Magyarország kiváló geotermikus adottságokkal rendelkezik, a termálhő jelenleg csak…
Tovább olvasom >