Utazásnet.hu: az év végi társasutak fele Olaszországba vezet
Az Utazasnet.hu oldalain a téli szünidei foglalások mintegy fele olaszországi célpontokra, főként Rómába, Szicíliába és Toszkánába vezető utakra irányul – ez derül ki a netrisk.hu utazási piactere, az Utazasnet.hu felméréséből, amelyet kedden juttattak el az MTI-nek.
A felmérés szerint emellett ebben az időszakban – különösen szilveszterkor – a közép-európai városokba, például Prágába, Krakkóba szervezett utazások is népszerűek: az érintett programok negyede ezeket célozza. A fennmaradó 25 százalékon a Máltára, a Távol-Keletre és egyéb egzotikus területekre vezető utak osztoznak. A síutak kedvelői a tapasztalatok szerint jórészt magánszervezésben oldják meg az utazást.
A közlemény idézi Gyerő Krisztinát, a Netrisk.hu utazási üzletágának vezetőjét, aki elmondta, hogy az utazási irodák ajánlatai között megjelentek a last minute kedvezmények a két ünnepre: a karácsonyi és szilveszteri utakra egyelőre 10-20 százalék a jellemző kedvezmény, de ez az utolsó néhány napon akár 30-40 százalékra is emelkedhet. Rámutatott: a megfelelő időzítéssel ellensúlyozható a kiemelt időszaknak járó, hasonló mértékű felár, amit olyan célpontokon is alkalmaznak, ahol egyébként egyik ünnepet sem tartják számon.
Bár az egzotikus, trópusi és szubtrópusi országokba sokan utaznak a téli hónapokban – december és március között zajlik az ilyen utak több mint 40 százaléka, a szünidei időszakra viszonylag kevesen foglalnak ilyen utakat.
Az Utazasnet.hu szerint az ügyfelek 20 százaléka már több mint három hónappal az utazás előtt elintézi a foglalást. Két-három hónappal korábban 15, míg 1-2 hónappal előbb 30 százaléknyian intézkednek róla, hogy legyen foglalásuk. A last minute lehetőségekkel tehát eleve az utasok harmada tud élni, közülük is azok érhetik el a maximális, 30-40 százalékos engedményt, akik kivárják a két héten belüli foglalást, ezen utasok aránya a portál adatai szerint 15 százalék.
A Netrisk.hu idén júliusban indította utazási szolgáltatását Utazasnet.hu néven, melynek keretében utazási ajánlatok és repülőjegyek összehasonlítását, illetve ezek egyidejű megvásárlását teszi lehetővé. Az Utazásnet.hu már az elkövetkező években a legnagyobb online utazási irodák rangsorának élbolyát célozza meg: terveiben 2017-re nem kevesebb mint 600-700 ezer utasigény kiszolgálásával számolnak. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
NGM: a SZÉP-kártya tulajdonosok közel 12 százalékkal többet költöttek kártyáikról 2025 első negyedévében, mint tavaly
A SZÉP-kártya tulajdonosok közel 12 százalékkal többet költöttek kártyáikról 2025…
Tovább olvasom >Erős volt a turizmus első negyedéve – ágazati kitekintő
Bár márciusban 6%-kal elmaradt a turisztikai vendégforgalom a tavalyi szinttől,…
Tovább olvasom >További cikkeink
Balatoni szállásárak 2025-ben: mérsékelt drágulás, de a főszezon még hozhat meglepetéseket
Ahogy közeledik a hosszú hétvége és az előszezon, egyre többen…
Tovább olvasom >NGM: a SZÉP-kártya tulajdonosok közel 12 százalékkal többet költöttek kártyáikról 2025 első negyedévében, mint tavaly
A SZÉP-kártya tulajdonosok közel 12 százalékkal többet költöttek kártyáikról 2025…
Tovább olvasom >Erős volt a turizmus első negyedéve – ágazati kitekintő
Bár márciusban 6%-kal elmaradt a turisztikai vendégforgalom a tavalyi szinttől,…
Tovább olvasom >