Uszodabérletet is vásárolhatunk SZÉP kártyával
Változnak a SZÉP kártya kibocsátásának és felhasználásának szabályai vasárnaptól.
A változások közül az egyik legfontosabb, hogy az eddiginél több sporttevékenység lesz fizethető SZÉP kártyával, például a sporthorgászat, a sportoktatás, illetve lehet majd uszodabérletet vásárolni vagy sportpályát bérelni. Az új szolgáltatások a harmadik, a szabadidő alszámla felhasználási körébe kerültek – tájékoztatott a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI kérdésére.
A kártya kibocsátásának és felhasználásának szabályairól szóló kormányrendelet módosítása szerint a kártya birtokosának halála esetén a kibocsátó intézmény a hagyatéki eljárás végéig zárolja az elektronikus utalvány nyilvántartást, és ilyen esetben az utalványok nem járnak le. A kibocsátók a hagyatéki végzésben foglaltak szerint készpénzben kifizethetik az örökösöknek az elhunyt SZÉP kártyáján rendelkezésre álló összeget.
A módosítás egyértelműsíti a szabályozást, csak az a hely válhat elfogadóhellyé, ahol a szolgáltatásokat ténylegesen nyújtják, tehát közvetítő vállalkozás nem. A rendelet azt is rögzíti, hogy a kártyakibocsátó vállalatoknak öt munkanapon belül el kell utalni a SZÉP kártyával fizetett összegeket az elfogadóhelyeknek.
A módosított rendelet előírja, hogy a kibocsátó intézményeknek milyen adatokat, és milyen rendszerességgel kell szolgáltatniuk a turizmusért felelős minisztériumnak. Emellett a módosítás kibővíti a szankciókat arra az esetre, ha a szolgáltatók megsértik a rendeletet.
A módosítások többsége a kormányrendelet október végi kihirdetését követő 30. napon, november 25-én lép hatályba, az adatszolgáltatás mikéntjét és a szolgáltatandó adatok körét meghatározó rendelkezések viszont 2013. április 1-jén, illetve 2013. július 1-jén. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Beérkeztek az első pályázatok a kistelepülések italüzleteinek 3 milliós támogatására
Beérkeztek az első pályázatok a kistelepülések italüzleteinek 3 milliós támogatására,…
Tovább olvasom >Harmadik lett a Tokaji borvidék fenntartható turisztikai projektje egy világversenyen
A természet és táj kategóriában harmadik lett a Tokaji borvidék…
Tovább olvasom >