Üresen áll a brit üzlethelyiségek 11 százaléka
A brit városokban az üzlethelyiségek több mint 10 százaléka üresen állt május végén – közölte a brit kiskereskedők konzorciuma (BRC) hétfőn.
A szervezet által végzett kutatás megállapította, hogy a brit városokban átlagosan az üzlethelyiségek 11,2 százaléka üres volt, és ez az arány 17,1 százalékkal Észak-Írországban volt a legmagasabb. Ugyancsak kedvezőtlen a helyzet Walesben és Észak-Angliában, ahol 13,4, illetve 13,1 százalék volt ez az érték.
A vizsgálat arra is rámutat, hogy átlagosan 1 százalékkal kevesebb ember lépett be a boltokba júliusban, mint a tavalyi év hasonló időszakában. A kutatás szerint míg Walesben 9,2 százalékkal kevesebben mentek be az üzletekbe, Londonban 1,6 százalékkal többen.
A BRC szerint a fogyasztást jelentősen visszavetette a magas infláció, a munkanélküliség emelkedése és az, hogy a bérek legfeljebb csak szerény mértékben nőttek az elmúlt időszakban. Stephen Robertson, a BRC igazgatója elmondta, első alkalommal tesznek közzé ilyen részletes adatokat a boltokba betérők és az üresen álló üzlethelyiségek számáról, és ezek alapján megállapítható, hogy jelentős eltérések vannak Nagy-Britannia egyes részei között.
„Általánosságban véve az látható, hogy az olyan országrészekben, ahol az állami szektor nagyobb szerepet játszik a gazdaságban, ott az emberek hajlamosak jobban visszafogni a fogyasztásukat az állásuk iránti aggodalmak miatt, ami azt jelenti, hogy kevesebbet vásárolnak, és így több üzlet mehet tönkre” – fejtette ki.
A brit statisztikai hivatal csütörtökön közzétett adatai szerint a brit kiskereskedelem az egy évvel ezelőtti adatokhoz képest mindössze 0,2 százalékkal nőtt júliusban – közli az MTI.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
GVH: az árréscsökkentés mérsékelte az árakat, az OKSZ bírálatát vitatják
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) közlése szerint az árréscsökkentés eredményes volt,…
Tovább olvasom >Megszólalt az OKSZ az árrésstop meghosszabbításával kapcsolatban
Orbán Viktor bejelentette az árrésstop meghosszabbítását. Az Országos Kereskedelmi Szövetség…
Tovább olvasom >Meghosszabbította a kormány az árrésstopot
Orbán Viktor a Harcosok Klubja nevű Facebook-csoportban jelentette be, hogy…
Tovább olvasom >