Ünnepélyes ceremónián adták át az év bortermelője díjat

Szerző: trademagazin Dátum: 2014. 01. 31. 11:50

Gálné Dignisz Éva átvette Az év bortermelője címet a Corinthia Hotelben rendezett vasárnapi ünnepi gálaebéden és díjkiosztón Budapesten. Az elismeréssel először tüntettek ki női borászt.

Bor-

A Magyar Bor Akadémia által rendezett ceremónián díszvendégként részt vett Áder János köztársaság elnök.

Az oklevéllel járó elismerést Kállay Miklós, a Magyar Bor Akadémia elnöke nyújtotta át a díjazottnak. A borásznő elsősorban családjának köszönte meg a támogatást.

Az akadémia elnöke ünnepi beszédében hangsúlyozta: az év bortermelője díj társadalmi elfogadottsága és beágyazottsága ma már megkérdőjelezhetetlen. Felidézte, hogy a szakma egyik legnagyobb elismerését 1991-ben a Hét Borbírák Rendje alapította, gondozását pedig 1995-ben vette át az akadémia. Az idei díjjal kapcsolatban megjegyezte, hogy a 2013-as évben már a jelölési időszakot kiemelkedő érdeklődés kísérte.

A rozéival nemzetközi versenyeken is sikert arató Gálné Dignisz Évát ötödik alkalommal jelölték az év bortermelője díjra, amelyre idén Bolyki János (Eger), Borbély Tamás (Badacsony), Dúzsi Tamás (Szekszárd) és Heimann Zoltán (Szekszárd) is esélyes volt. Az akadémia tavaly decemberben hirdetett eredményt.

A győztes borászatának központja Budapesttől 25 kilométerre, a Csepel-szigeten található. A borásznő férjével, Gál Csabával összesen hetven hektáron gazdálkodik, a szigetcsépi gazdaság mellett tíz hektáron a Balaton-felvidéken. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink