Uniós támogatással újraéled a debreceni dohányfeldolgozó ipar
A Róna Dohányfeldolgozó Kft. több mint 2,5 milliárdos beruházásával, amelyhez 322,5 millió forint európai uniós támogatást nyertek el, újraéled a debreceni dohányfeldolgozó ipar – jelentette ki Papp László (Fidesz), a város stratégiai alpolgármestere pénteken sajtótájékoztatón.
Emlékeztetett rá, hogy az akkor 125 éves múlttal rendelkező debreceni dohánygyár 2004-ben bezárt, és 380 ember került utcára.
Most remény van arra, hogy ismét növekedjen a mezőgazdasági besszállítói háttér Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye területeiről – tette hozzá Papp László.
Bajusz Géza, a Róna Dohányfeldolgozó Kft. ügyvezetője megjegyezte: cégük 1993-ban 21 emberrel alakult. Az elmúlt években már csaknem 300 alkalmazottat foglalkoztató vállalkozás hússzorosára növelte a fogyasztási dohány előállítását, a cigarettahüvely-gyártásból pedig 12 százalékkal részesedik az európai piacon.
Évente jelenleg 6 milliárd szál cigarettahüvelyt és ezer tonna fogyasztási dohányt állítanak elő 50-50 százalékban hazai, illetve import alapanyagból. Tavalyi árbevételük elérte a 15 milliárd forintot, és hasonló bevételre számítanak az idén is – tette hozzá az MTI érdeklődésére az igazgató.
A nyilvános cégadatok szerint árbevételük mintegy 25 százaléka származik exportból. Tavaly a cég adózott nyeresége 217 millió forint volt, mintegy 30 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál.
Termékeik iránt Európa-szerte nő az érdeklődés, ezért kezdtek bele a csaknem 14 ezer négyzetméter alapterületű üzemcsarnok és raktár építésébe, ahol jövő tavasszal kezdődhet meg a gyártás – mondta az igazgató.
A beruházással 60 új munkahelyet teremtenek, amivel 360-ra nő a dohányipari foglalkoztatottak száma Debrecenben. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
GKI Elemzés: EU-s források nélkül csak döcögne a hazai gazdaság
Idén május 1-én ünnepeljük uniós csatlakozásunk 21. évfordulóját. EU-s tagságunknak…
Tovább olvasom >NGM: mindig fellépünk az indokolatlan áremelés ellen, a következő hónapokban tovább csökkenhet az infláció
Áprilisban az infláció mértéke 4,2 százalékra, míg az élelmiszerinflációé 5,4…
Tovább olvasom >A vártnál magasabb lett az április infláció
Áprilisban 4,2 százalékos volt az éves infláció, havi szinten pedig…
Tovább olvasom >