Uniós szóvivő: az iráni konfliktusból eredő energiaválság nem lesz rövid távú
Nem szabad abba az illúzióba ringatni magunkat, hogy a jelenlegi, magas energiaárakat okozó válság rövid távú lesz – jelentette ki Anna-Kaisa Itkonen, az Európai Bizottság illetékes szóvivője szerdán Brüsszelben.
A szóvivő újságírói kérdésre válaszolva közölte: az Európai Unió energiaellátásában jelentős szerepet játszik a Hormuzi-szoros, amely kulcsfontosságú szállítási útvonal a globális energiapiacon.
Tájékoztatása szerint az EU cseppfolyósított földgáz- (LNG-) importjának mintegy 8,5 százaléka, míg a kőolaj – beleértve a nyersolajat és a finomított termékeket – körülbelül 7 százaléka érkezik a szoroson keresztül. Ezek a szállítmányok főként Irakból, Kuvaitból, Szaúd-Arábiából és az Egyesült Arab Emírségekből származnak.
Hozzátette, hogy a repülőgép-üzemanyag és a dízel esetében az arány eléri a 40 százalékot.
Globális szinten a Hormuzi-szoroson halad át a világ olaj- és LNG-forgalmának mintegy 20 százaléka, ami jól mutatja a térség stratégiai jelentőségét – tette hozzá.
Itkonen kiemelte: a szoros forgalmának akadályozása már eddig is érezhető hatással volt a piacokra, ugyanakkor nem kívánt találgatásokba bocsátkozni arról, hogy a helyzet milyen gyorsan változhat. Mint mondta, annyi azonban már most is látható, hogy az energiaválság elhúzódó lesz, rövid távon nem várható jelentős javulás.
Kapcsolódó cikkeink
Az energia-technológia közös fejlesztésére szólítja fel a davosi találkozó résztvevőit a Schneider Electric
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Illúziók és valóság: lesz-e elég energia a jövő civilizációjának?
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Okos döntés lehet életminőségünk javításába fektetnünk
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Aldi, Auchan, Lidl, PENNY, SPAR, Tesco: 2024-ben több mint 710 milliárdot fizettek be a költségvetésbe, miközben veszteséggel zártak
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >OKSZ: Nem tud lépést tartani a reálkereset növekedési ütemével a lakossági fogyasztás
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 3,8, az előző havit 0,4 százalékkal haladta meg februárban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

