Unilever: roadshowra indul a „Segíts okosan!”
A mentők munkáját segítő „Segíts okosan!” kampány legfőbb célja, hogy a magyar mentőautók mindegyikét defibrillátorral lássa el, illetve bővítse az emberek életmentéssel kapcsolatos ismereteit.
A Segíts okosan! programot 2009-ben hirdette meg első alkalommal az Unilever Magyarország Kft. Azóta évről-évre az ország számos pontjára ellátogatnak, idén először pedig sajtópályázat meghirdetésével, valamint Facebook jelenléttel támogatva rendezik meg a szintén hagyománnyá vált mentőállomások versenyét.
A mentőállomásokra egy nem-emeltdíjas sms számon, valamint a program weboldalán és a program Facebook oldalán is lehet szavazni. A Facebook-os jelenlét sikerét mutatja, hogy az oldal február 11-ei indulása óta több mint 40.000 rajongót gyűjtött.
A program egyik fontos részét képezi az öt állomásos, egész napos roadshow, ahol az OMSZ munkatársai a munkájuk egyik legfontosabb elemét, az életmentés tudnivalóit mutatják be a látogatóknak, akik vásárlásukkal 2011. február 11. és március 31. között maguk is támogatni tudják a programot. Minden, a kampányban résztvevő termék megvásárlásából 1-1 Ft-ot az OMSZ javára ír az Unilever. 2009 óta ezekből az 1 Ft-okból összesen 86 millió forint gyűlt össze, amelyből 140 db defibrillátor készüléket vásárolt az Országos Mentőszolgálat.
A Segíts okosan! egész napos roadshow-inak mind az öt helyszínen a helyi Tesco hipermarket ad otthont, ahol életmentő bemutatókkal, életmentéssel kapcsolatos tanácsadással, nyereményjátékokkal és gyermekek részére tartandó különleges fotózással egybekötött egész napos programokkal várják az érdeklődőket. A kampány következő állomása a budaörsi Tesco hipermarket, amely 2011. március 5-én várja az érdeklődőket – írja a marketinginfo.hu.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Ügyfélszolgálati központot nyitott a Fressnapf-csoport Pécsen
Ügyfélszolgálati központot nyitott Pécsen a hobbiállat-eledelek és -felszerelések forgalmazásával foglalkozó…
Tovább olvasom >A DHL duplájára növelt, bioüzemanyaggal hajtott kamionflottával érkezett a Hungaroringre, a Forma 1®-es hétvégére
A DHL és a Forma-1® már Mogyoródon van, a július…
Tovább olvasom >A Lidl lett a vásárlók kedvenc áruháza
Ismét a vásárlóknak köszönhetően kapott rangos elismeréseket a Lidl Magyarország.…
Tovább olvasom >