Ülésezett az EASA: Fazekas Ildikó az EASA Top menedzsmentjében
Kétévente tart tisztújítást az Európai Önszabályozó Szervezet (EASA), amely csúcsvezetőségébe ismét beválasztották Fazekas Ildikót, az ÖRT főtitkárát.

Fazekas Ildikó
főtitkár
ÖRT
Az EASA elnökségi ülését Helsinkiben tartották a finn kereskedelmi kamara égisze alatt, de az önállóan működő finn önszabályozó szervezet meghívására. A találkozó jó alkalmat adott arra, hogy három nap alatt számos témát megtárgyaljanak, és az információcsere a nemzeti szervezetek működését segítse. A nemzetközi sikerét mi sem bizonyítja jobban, hogy már olyan, az önszabályozás szempontjából új országok, mint Kína, Oroszország és Norvégia is be tudtak számolni a kezdeti lépésekről.
Az önszabályozás újabb területéről, a digitális reklámok területén tett vállalás működtetési mechanizmusáról számolt be az USA önszabályozó szervezetének igazgatója. A digitális világban az ad blocking további terjedésének elkerülése érdekében megvizsgálták ugyanis, hogy mely reklám formátumok a leginkább elutasítottak, és a nagy reklámipari szereplők ezek használatának elkerülésére tettek vállalást az ún. „Coalition for better ads” keretében. Ennek ellenőrzését és a panaszok kezelését elsőként az USA önszabályozó szervezete végzi.
Fontos napirendi pont volt az influencer kérdéskör, amelyről a témában már komoly eredményeket elérő francia, angol, holland és ír példát ismerhették meg a résztvevők. Ajánlások, kutatás, oktatások és a panaszok kezeléséről szóló tájékoztatások fontos információul szolgáltak a 30 ország önszabályozó szervezetei számára.
Ha Finnország, akkor Angry Birds és online játékok, amelyekről a Rovió jogi feladatait ellátó cég vezetője tartott előadást.
A kétévenkénti tisztújítás is fontos része volt a háromnapos programnak. Az elnök újabb két évre a francia önszabályozó szervezet (ARPP) igazgatója Stephan Martin, a közép-kelet európai országokat tömörítő CEE working group új vezetője pedig a román Laura Frunzetti.
Nagy megtiszteltetés, hogy ismét a csúcsvezetőséget jelentő executive committee tagjává választottak, és továbbra is én vezetem az ún. „Best Practice Recommendation” – legjobb ajánlások – készítését és felülvizsgálatát végző munkacsoportot. Minden alkalommal elmondom, hogy nem ragaszkodom a pozícióhoz, de mivel minden találkozón aktívan képviselem az önszabályozó szervezetek állápontját, a kollégák szerint továbbra is ott a helyem az igazgatótanácsban. Meggyőződésem, hogy ez az ÖRT számára is hasznos, mert sok információt és inspirációt kapok az ÖRT munkájához – fogalmazott Fazekas Ildikó az ÖRT főtitkára.
Kapcsolódó cikkeink
Új ciklus, stabil működés, változatlan irány – bizalmat kapott az ÖRT vezetése
Az Önszabályozó Reklám Testület (ÖRT) közgyűlése megerősítette a szervezet közvetlen…
Tovább olvasom >A jövőnek kell dolgozni úgy, hogy ne vegyük el a fókuszt a jelenről
Kreatív szakemberből lett parfümőr, de Hídvégi Tom szerint mindkét szakma…
Tovább olvasom >ÖRT-NMHH Minikonferencia: Merre tovább influenszer reklámozás?
Milyen szabályok vonatkoznak ma az influenszerekre? Hol húzódnak az etikai…
Tovább olvasom >További cikkeink
Újrahasználható termékdisplay használatával csökkenti a hulladékot Európa-szerte a dm
A dm drogérialánc több mint 2100 németországi üzletében, valamint más…
Tovább olvasom >Talajmegújító kísérleti mezőgazdasági programot indít a FrieslandCampina, a Lidl és a ReGeNL
A FrieslandCampina, a Lidl és a holland ReGeNL közösen indítanak…
Tovább olvasom >A Hortobágyi Csárdában lett hungarikum a csárda
Hungarikummá nyilvánították a csárdát és a badacsonyi kéknyelűt a Hungarikum…
Tovább olvasom >