Ülésezett a Magyar Gazdák Egyeztető Fóruma
Fontos, hogy a Kárpát-medencei Magyar Gazdák Egyeztető Fórumának tagjai között hatékony legyen az információáramlás, és megteremtődjön az a tudásbázis, amely segíti a fejlődést, versenyképességük növelését – húzta alá Jakab István csütörtökön Lendván, ahol a fórum kétnapos ülését tartotta.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) tájékoztatása szerint az Országgyűlés alelnöke, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) elnöke hozzászólásában felhívta a jelenlévők figyelmét, hogy a kárpátaljai gazdák számára már eddig is nyújtott pénzbeli, illetve természetbeni támogatások továbbra is fontosak, és javasolta, hogy a gazdák összefogásával a jövőben is fordítsanak nagy figyelmet erre.
Tóth Katalin, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) helyettes államtitkára elmondta: a magyar szakminisztérium mindent megtesz annak érdekében, hogy a határon túli gazdálkodókat segítse.
Győrffy Balázs, a NAK elnöke felidézte, hogy az agrárkamara a kárpátaljai gazdák számára olyan támogatási lehetőségeket keres, amelyek költségtakarékosak és nem járnak szükségtelen többletadminisztrációval. Az adminisztrációs kérdések ugyanis – különösen a határátlépési és a vámügyek – a tanácskozáson több alkalommal is szóba kerültek.
A fórum résztvevői szükségesnek látták a magyar élelmiszerláncra vonatkozó szabályozás megvitatását annak érdekében, hogy a gazdák saját termékeiket könnyített formában értékesíthessék. Átfogó vitát folytattak továbbá a Kárpát-medencei magyar gazdák regionális szerveződéseinek együttműködéséről, valamint a köztük való kapcsolatok erősítéséről. Annak érdekében, hogy ez a munka eredményes legyen a NAK alapszabályában biztosított az a lehetőség, hogy a határon túli magyar gazdák az agrárkamarával pártoló tagsági viszonyt létesíthessenek. Emellett a NAK megteremti a feltételeket is, hogy a határon túli területeken a falugazdász-hálózat által nyújtott egyes szolgáltatásokat – különösen az információs szolgáltatásokat – igénybe lehessen venni – áll a közleményben.
A Kárpát-medencei Magyar Gazdák Egyeztető Fóruma több mint 20 szervezetet tömörít. A fórum 2013 májusában alakult azzal a céllal, hogy az anyaország és a határon túli magyarlakta területek agráriuma több szálon kötődjön egymáshoz. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara az alapszabályában is meghatározott egyik fontos célkitűzése, hogy a Kárpát-medencei magyar gazdák együttműködésének, összefogásának megfelelő szervezeti keretet biztosítson. Ennek részeként működik évek óta az egyeztető fórum. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
A gazdálkodóknak kedvez a nitrátrendelet módosítása
Megjelent a vizek mezőgazdasági eredetű nitrátszennyezéssel szembeni védelméhez szükséges cselekvési…
Tovább olvasom >Kiszámíthatatlan szezont hozott 2025 a csonthéjas gyümölcsök piacán
Ellentétes tendenciák jellemzik a 2025-ös csonthéjas gyümölcsszezont világszerte: miközben egyes…
Tovább olvasom >A termelői piacok nemcsak kiváló minőségű élelmiszert, élményt is kínálnak a vásárlóknak
Több, mint 300 helyi termelői piac működik hazánkban, ahol a…
Tovább olvasom >További cikkeink
Új adónem bevezetését javasolja az Európai Bizottság
Az Európai Bizottság a közelmúltban javaslatot tett az Európai Unió…
Tovább olvasom >Egy különleges együttműködés az Unicum Riserva és a beck@grecsó duó között: útjára indult a „szeretet vessző béke”
Az Unicum Riserva támogatásában márciusban debütált a beck@grecsó formáció új…
Tovább olvasom >Újabb elismerés a Borsodi Sörgyár jó munkahelyi gyakorlataiért
Második alkalommal ítélték oda a Borsodi Sörgyárnak a Sokszínű és…
Tovább olvasom >