Újranyitott Budapest patinás vendéglátóhelye
Hosszú idő után újra megnyitotta kapuit Budapest belvárosának egyik legikonikusabb vendéglátóhelye. Az Apostolok Étterem több mint 120 éve a magyar gasztronómia, a főváros kulturális és kulináris életének meghatározó szereplője.
A Kígyó utca 4–6. alatt található étterem története 1902–1903-ban kezdődött, amikor Förster János megnyitotta az „Apostolok”-hoz címzett sörözőt a Schmahl Henrik által 1894-ben tervezett épületben. A vendéglátóhely már ekkor kitűnt különleges atmoszférájával: a félhomályos boxokkal, a fülkék felett megjelenített apostolfejekkel és a fegyelmezett házirenddel, amely így szólt:
„Csend és józanság. Nyitva reggel 9-től este fél n-ig.”
A századforduló Budapestjén a sörkultúra hatalmas lendületet kapott. A sörivás polgári előjog lett, és a város éttermei versengtek a gyárak kegyeiért. Az Apostolok exkluzív szerződést kötött a Pilseni sörgyárral, majd olyan ritkaságokat árultak, mint a Löwenbräu és a híres Szent Benno sör – amit akkoriban az egész országban csak itt lehetett fogyasztani.
Az étterem igazi aranykora az 1920–30-as években jött el. Írásaiban Krúdy Gyula is megörökítette a hely különleges hangulatát: „a hűvös bolthajtások alatt égő lámpák világánál, a tizenkét apostol fülkéiben még azok is sört ittak, akik máskor soha nem szokták ezt tenni”.
A vendégtér mai formája az 1913-as átépítés során jött létre, Gattaringer Oszkár bútortervei, Bartolfy János fafaragásai, Schillinger Vilmos burkolatai és Szabó Kálmán mozaikjai a mai napig eredeti szépségükben csodálhatók meg, az étterem 1973 óta műemléki védettség alatt áll.
Vissza a gyökerekhez
A most megnyílt Apostolok Étteremben a belső tér eredeti szellemisége, a történelmi fafaragások, a boltívek, az ikonikus apostolfejes fülkék ma is meghatározó részei az élménynek. Az étterem ma ismét azt a hangulatot idézi, amely több generáción át legendává tette, miközben a modern vendéglátás kényelmét is biztosítja.
Számos újdonság is várja a vendégeket: terasz a belváros szívében, élő zene minden este, és a történelmi enteriőr modern fényárban az üvegfalaknak köszönhetően.
Az Apostolok Étterem étlapja a magyar konyha klasszikusain alapul, olyan fogásokkal, amelyek évtizedek óta elválaszthatatlanok a legendás intézménytől. A gulyásleves, a roston sült kacsamáj kakukkfüves rosé körtével és pirított vajas kaláccsal, a marhapörkölt sztrapacskával és a somlói galuska mind megtalálhatók a kínálatban.
Kapcsolódó cikkeink
Hack Barnabás három fogással bizonyítja: az ünnepi főzés nem csak anyukáknak való
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Hideg virslivel borítja ki feleségét Rácz Jenő
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Elindult a 10. Olasz Gasztronómiai Világhét – az olasz ízek, kultúra és innováció ünnepe
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Non-food kínálatra és brit stílusú értékalapú árazásra alapoz a Tesco Szlovákiában
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A nap mondása
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Eredményes volt az aszály elleni védekezés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >







