Újraindult az ekegyár
Sokan felkapták a fejüket arra a hírre, hogy a csődbe ment osztrák Vogel & Noot mosonmagyaróvári ekegyárát az Amazone Group vásárolta meg a közelmúltban. A német vállalat a forgatásos talajműveléshez eddig nem tudott túl sok eszközt kínálni, de most egy csapásra kiszélesítette palettáját, és máris több rendezvényen bemutatta új termékeit – olvasható az agrarszektor.hu-n.
fotó: amazone/facebook
Az Amazone nemcsak a levegőbe beszélt, amikor azt ígérte a gazdálkodóknak, hogy az átvétellel járó pénzügyi átvilágítást és helyzetfelmérést követően a lehető leghamarabb újraindítja az ekegyártást Mosonmagyaróváron. A hivatalos sajtóközlemény és a Facebook-posztok tanúsága szerint a korábbi piros szín helyett zöldre festett (de még természetesen Vogel & Noot-fejlesztésű) ekéket már a hazai képviselet, az Amazonen-Werke Kft. munkatársai is megtekinthették a nyugat-magyarországi üzemben.
Az átfazonírozott eszközök egyelőre ötféle verzióban készülnek: a legkisebb az M változat (3-4 ekefejes), és az előzetes piackutatás szerint éppen erre mutatkozott a legnagyobb igény, de mellette lesznek majd XM (4 vasú), XMS (4-5 fejes), XS, valamint XS pro (mindkettő 4-6 vasú) ekemodellek is. Az Amazone 2015-ben mutatta be a Cayron ekecsaládot, az új termékeket pedig (mindössze egy betűnyi megkülönböztetéssel) Cayros márkanév alatt dobja piacra. A 3 vasú változat akár egy 120 LE alatti traktorral is húzható lesz, míg a legnagyobbhoz 300–380 LE-s erőgép javallott.
Előrendelési akciójában az Amazone a Cayros M1020/3 és Cayros XM1050/4 váltvaforgató ekéit kínálja a gazdálkodóknak, így feltételezhető, hogy egyelőre ezekből a változatokból áll rendelkezésükre a legtöbb darabszámú termék. A 3 vasú M1020/3 modell mechanikus fogásszélesség-állítással rendelkezik, valamint 120×100 mm-es gerendellyel, 78 cm-es gerendelymagassággal, nyírócsavaros kőbiztosítással, teli vagy réselt kormánylemezzel és 500 mm-es csipkézett tárcsás csoroszlyával. A 4 fejes XM1050/4 eke gerendely-keresztmetszete 150×100 mm, gerendelymagassága 82 cm, a csipkézett tárcsák pedig már 600 mm átmérőjűek. A mechanikus fogásszélesség-állítás, a nyírócsavaros kőbiztosítás és a teli vagy réselt kormánylemez természetesen ezeknél is elérhető.
December elején az Amazone a dániai Agromeken, Észak-Európa legnagyobb mezőgazdasági vásárán már a nagyközönségnek is bemutatta az egyik Cayros váltvaforgató ekéjét. Nagyjából ugyanakkor a welsi (felső-ausztriai) AGRARIA kiállításra is jutott belőle bemutatópéldány, míg Magyarországon a január végi AGROmashEXPO–AgrárgépShow rendezvényen debütál majd az eszköz (Angliában pedig a LAMMA lesz a premier helyszíne január 18-án). (agrarszektor.hu)
Kapcsolódó cikkeink
Főleg erjesztett és szálas tömegtakarmányokkal etették az állatokat 2023-ban
Magyarországon az állatok etetésére 2023-ban a szarvasmarhák esetében 7598 ezer…
Tovább olvasom >Az agrártanácsnak meg kell mutatnia a 2027 utáni agrárpolitika fő irányait
Az Európai Unió Tanácsa féléves magyar elnökségének célja, hogy az…
Tovább olvasom >Sütve, főzve is ízletes a friss magyar csemegekukorica
A csemegekukorica a nyár egyik slágerzöldsége. Kevesen tudják azonban, hogy…
Tovább olvasom >További cikkeink
Új termékigazgatót nevezett ki az Auchan
Július 1-től Varga László látja el az Auchan Magyarország termékigazgatói…
Tovább olvasom >Milliók dönthetnek milliókról akár egy mozdulattal a Tescónál
Emberek millióinak kezében van újra több millió forint és környékbeli…
Tovább olvasom >Egészséges nyári táplálkozási tippeket ad az Eisberg növényi zsírokkal
Az igazi forró nyár beköszöntével sokan törekednek egészségesebben táplálkozni, de…
Tovább olvasom >