Újrahasznosított papírban az algás sör – ettől lesz zöldebb a söripar
A HEINEKEN Hungária a fiatalok ötleteiben látja a zöldebb jövőt, így második alkalommal hirdette meg a Dobd a C-t egyetemistáknak szóló versenyt. Logisztikai szemléletváltás, energetikai megújulás és mikroalga-technológia – ilyen megoldások kerültek a HEINEKEN Hungária fenntarthatósági versenyének döntőjébe.
A verseny zsűrielnöke Prof. Dr. Diana Ürge-Vorsatz, Nobel-díjas klímakutató, a Közép-európai Egyetem professzora, kiemelten fontosnak tartja a nagyvállalatok fenntarthatósági vállalásait. „Sok nagyvállalat nagyon komolyan veszi a klíma-lábnyomát, de ahhoz, hogy a Párizsi Megállapodás céljait elérjük, mindenkinek sokkal magasabb sebességbe kell kapcsolnia. A 21. század megoldásait sokszor a 21. század fiataljai látják meg legjobban, néha a régi, eltemetettnek tűnő megoldásokat is ők merik újra-felfedezni. A HEINEKEN Dobd a C-t kezdeményezése abban is különleges, hogy azzal a fiatal generációval dolgozza ki közösen a radikális megoldásokat, akik még nem tudjak befolyásolni a döntéshozást. A fiatalok számára is kitűnő lehetőség, hogy diákok ötletelésének eredményét esetleg megvalósítva látják, és huszonévesen megtapasztalhatják, hogy munkájuk gyümölcseként a világ élhetőbb, tisztább és egészségesebb lett.” – mondta a döntő kapcsán a szakember.
A nevezett csapatok többségénél a logisztikai és csomagolási szemléletváltás volt a fő irány, hiszen ezen a területen a leglátványosabb a vállalatok szén-dioxid- és hulladékkibocsátása. Igazán újító gondolat a döntőben a mikroalga-technológia gondolata volt. Egy komplex, több folyamatra kiterjedő pályamű és egy szállítmányozási reform gondolata is a legjobbak közé jutott. Az újrapapírok használatával is foglalkozott a Dobd a C-t másik pályaműve, kiemelt problémaként vizsgálva, hogy milyen hatással lenne a HEINEKEN életére, ha az italok csomagolása teljesen újrahasznosítható papír anyagokra épülne.
„Kiemelkedő eredményeink mellett ez a verseny nagyszerű lehetőséget teremtett arra, hogy a munkánkba bevonjuk a legkreatívabb, és a környezetvédelem ügye iránt elkötelezett korosztályt, az egyetemistákat. Fantasztikus prezentációkat hallottunk, átgondolt pályázatokat valóban újító ötleteket vezettek elő nekünk a fiatalok.” – összegezte a verseny tapasztalatait Geert Swaanenburg, a HEINEKEN Hungária vezérigazgatója.
A sörgyártás még inkább környezetbaráttá tételének jegyében idén már második alkalommal hirdette meg a magyarországi felsőoktatási intézmények diákjainak a Dobd a C-t! elnevezésű versenyt a HEINEKEN Hungária. Kiírás célja, hogy a teljes cégcsoport nemzetközi irányelveivel összhangban álló fenntarthatósági stratégiát követve olyan megoldások, ötletek megvalósítását tűzhesse zászlajára a HEIENEKN, amelyek innovatív módon és hatékonyan képesek csökkenteni a sörgyártás szén-dioxid kibocsátását. Ezzel is közelebb kerülve a cég céljainak megvalósításához, miszerint 2020-ra a HEINEKEN legyen a világ legzöldebb sörgyártója.
A HEINEKEN Hungária egy liter sör előállításához jelenleg mindössze 3,3 liter vizet használ fel, amely 2008-hoz képest 23%-kal csökkent. A gyártásból fakadó szén-dioxid kibocsátást 50 százalékkal csökkentette a cég 2008 óta, ez 4,3 kg CO2-egyenérték, minden legyártott hektoliter sör után. A hűtésből fakadó kibocsátás pedig 57 százalékkal csökkent, többek között az újonnan vásárolt zöld hűtőknek köszönhetően – derül ki a Heineken Hungária frissen elkészített fenntarthatósági jelentéséből.
A döntőbe jutott csapatok ötleteit 2019. május 25-én mutatták be az az egyetemi szaktekintélyekből és vállalati vezetőkből álló zsűritagok előtt, itt alakult ki a végső sorrend, amelynek értelmében idén Farkas Luca Ágnes, Nyvelt Anna, Schmidt Ákos a Budapesti Corvinus Egyetem csapatának ötletét díjazták a félmillió forintos fődíjjal és természetesen az ötlet megvalósításának lehetőségével.
A zsűrinek idén tagja voltak továbbá Kutni Mátyás, az Innovációs- és Technológiai Minisztérium stratégiai főtanácsadója, Nagy Andrea, a Budapesti Gazdasági Egyetem Fenntarthatósági Központjának vezetője, Csaba Réka, a Budapesti Corvinus Egyetem karriertámogató és vállalati kapcsolatok vezetője és Papp András az ALTEO Energiaszolgáltató Nyrt. általános vezérigazgató-helyettese. A zsűriben a HEINEKEN Hungáriát Geert Swaanenburg vezérigazgató és Pálfalvi Márta HR- és vállalati kapcsolatok igazgató képviselte.
Kapcsolódó cikkeink
Szlovénia legnagyobb sörfőzdéje 200 éves
Fennállásának 200. évfordulóját ünnepli Szlovénia legnagyobb sörgyára, a Lasko Pivovarna…
Tovább olvasom >A fenntartható gazdaságélénkítés kulcsa az épületállomány energetikai megújítása
A hazai lakóépületek energiahatékonysági korszerűsítése egyszerre jelent gazdasági növekedési lehetőséget,…
Tovább olvasom >Így ebédel a magyar – továbbra is húsfogyasztó nemzet vagyunk
Egy friss hazai kutatás feltárta, hogyan (nem) változott a magyar…
Tovább olvasom >További cikkeink
A Lidl a Heim Pál Gyermekkórház Fejlesztéséért Alapítványt támogatja
A Lidl Magyarország immár hat éve segíti a Heim Pál…
Tovább olvasom >Helyi gyártókkal lépne az uniós piacra a Temu
Egyre nagyobb hullámokat vet a Temu térnyerése Európában – most…
Tovább olvasom >Mi kerüljön a gyerek tányérjára nyáron? 5 tipp a tudatosabb étkezéshez
A nyári szünet a gyerekek egyik kedvenc időszaka: hosszú, játékkal…
Tovább olvasom >