Újragondolta kassza nélküli boltját az Amazon Go
Az Amazon Go tizenkettedik kassza nélküli üzlete New Yorkban nyitott meg a hónap elején, és a korábbiakhoz képest több módosítást is eszközöltek benne – írja a Business Insider nyomán az origo.
A kiskereskedelmi óriás kassza nélküli üzleteiben sorban állás nélkül lehet vásárolni, mivel számtalan érzékelőt és kamerát helyeztek el az üzlethelyiségben,
így a rendszer nyomon tudja követni, hogy ki mit vett, és azt a vásárló telefonjára letöltött applikáció révén távozáskor le is vonja.
A nemrég megnyitott új üzlet az eddigi legkisebb alapterületű – mindössze 120 négyzetméteres – és itt a vásárlóknak már van lehetőségük készpénzzel is fizetni.
Az üzletekben leginkább a készételek és italok fogynak. Cameron Janes, az Amazon üzleteinek alelnöke elmondta, hogy nagyon meglepő volt a rágcsálnivalók és készételek népszerűsége.A vásárlók bejönnek, leveszik a polcról, amit szeretnének és kisétálnak, úgy kezelik, mint egy automatát – tette hozzá az alelnök.
Korábban a cég a készszendvics-kínálat felét kivonta a forgalomból, de ennek hatására kevesebben is tértek be az üzletekbe, így visszatették őket a polcokra. (origo)
Kapcsolódó cikkeink
Új szintre emeli a bevásárlás fogalmát a SPAR – megnyílt Magyarország legmodernebb INTERSPAR hipermarkete
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Két új PENNY üzlet nyílt novemberben az Észak-Dunántúlon
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A JYSK Törökszentmiklóson nyitja meg 102. magyarországi áruházát
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
A cégek fáradnak, az egyéni vállalkozók erősödnek – októberi cégtrend az új adócsomag tükrében
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A Master Good főtámogatóként áll a magyar golf mellé
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Energiahatékonysági fordulat a hazai bevásárlóközpontokban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
