Újragondolt zöldség- és gyümölcsfeldolgozási program indul
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Élelmiszeripari Igazgatósága – az ingyenes szakmai programsorozata keretein belül – meghirdeti a „Tanuljunk együtt! – Zöldség-gyümölcs feldolgozás” elnevezésű rendezvényét.
A nagy érdeklődésre és sikerre való tekintettel a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Élelmiszeripari Igazgatósága folytatja a zöldség- és gyümölcsfeldolgozás területén működők szakmai ismereteinek bővítését. Az eddig megrendezett eseményeknek megfelelően a köztestület célja továbbra is a lényeges elméleti alapokon túl a lehető legtöbb gyakorlati ismeret átadása az adott termékkel vagy termékkörrel kapcsolatban. Az idei tematikák összeállításánál a NAK arra is törekedett, hogy a tagi igényekhez igazodva további szükséges és hasznos tartalommal bővítse a programjait. Ezáltal a most jelentkezők mellett a programok valamelyikén már résztvevő tagjainak is szolgálhatnak újdonságokkal.
A kamara a gyümölcs- és zöldségfeldolgozók gyakorlati programját idén külön kezdő és haladó szinten hirdeti meg. A feldolgozással most ismerkedők számára egy 2×2 napos programot állított össze, ahol az alapvető ismeretek megszerzésére lesz lehetősége a résztvevőknek. Az előző programok tapasztalatai alapján a tematika úgy alakult ki, hogy a szükséges információkat kellő részletességgel kaphassák meg a program résztvevői, ehhez pedig indokolt volt az időtartam bővítése. A terméket előállító tagoknak – akik az előző félévekben már részt vettek a rendezvényen – pedig az előállítás aktuális kérdéseire kívánja a köztestület megadni a választ.
A tavaszi félévre tervezett események időpontja:
2019. április 12-13. – Kezdő csoport I. modul és 2019. május 17-18. – Kezdő csoport II. modul
2019. május 10-11. – Haladó csoport
A programon való részvétel rendezett kamarai tagság mellett ingyenes, de regisztrációhoz kötött! Az utazás és az egyéb felmerülő költségek (a szállás, a programban foglalt ellátáson kívüli étkezések) a résztvevőket terhelik.
A programokon alkalmanként maximum 24 fő részvételét tudjuk biztosítani, ezért a regisztráció nem jelent automatikus részvételi lehetőséget. Jelentkezést követően munkatársaink felveszik Önökkel a kapcsolatot! Az érdeklődők további információkat Polczer Katalin élelmiszeripari szakértőtől kaphatnak a polczer.katalin@nak.hu címen vagy a +36 70 490 50 80-as telefonszámon.
Kapcsolódó cikkeink
Gazdag zöldségkínálattal találkozhatnak a fogyasztók a húsvét előtti időszakban
Bőséges zöldségkínálattal várják a vásárlókat a hazai boltok, a hazai…
Tovább olvasom >Az európai piac több mint felének kiszolgálására is elegendő a magyar tormatermés
A húsvét közeledtével minden évben ugrásszerű növekedésnek indul a különböző…
Tovább olvasom >„Az idei év legfontosabb feladata a tudásátadás” – Interjú Papp Zsolttal, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnökével
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara 2025-ben kiemelt célként tűzte ki az…
Tovább olvasom >További cikkeink
Kiderült, melyik a reklámpiac legerősebb hónapja
Továbbra is a november a legerősebb hónap a reklámpiacon –…
Tovább olvasom >A GKI 2-2,5%-os gazdasági növekedést vár 2025-ben
A GKI Gazdaságkutató Zrt. 2025-re 2-2,5%-os GDP-növekedést prognosztizál, amely a külpiaci…
Tovább olvasom >Sára Botond: a húsvéti ünnepkörhöz tartozó termékek minőségének laboratóriumi vizsgálata és a kereskedelmi egységek, vásárok ellenőrzése zajlik
Húsvét közeledtével a kormányhivatal kiemelt ellenőrzéseket folytat a kereskedelmi egységeknél…
Tovább olvasom >