Újragondolt finomságok a Cornexitől
A Cornexi idén is folytatja különböző termékcsaládjai megújítását. Az instant zabkása példáját a gabonapelyhek és a szeletes termékek követik.

Szőke Imola
key account manager
Cornexi Food
– A Cornexi termékei már régóta benne vannak a köztudatban, de a tudatos márkaépítés csak két évvel ezelőtt kezdődött, amikor új ügyvezető került a cég élére – mondta el Szőke Imola key account manager. A Cornexi Food Kft. teljesen magyar tulajdonban van, amit azért tartottak fontosnak kiemelni, mert ebből is adódik az a természetes törekvésük, hogy a Hazai Termék védjegyként rákerüljön új készítményeikre.
Mint beszámolt róla, több termékcsaládjukat is megújítják 2018-ban. A tavaly elkezdett innovációt folytatják, amellyel segíteni kívánják a harmonikus, kiegyensúlyozott, egészséges táplálkozást. Diétázók, sportolók, egészséges életmódot követők étrendjébe jól beilleszthető „újragondolt” finomságokkal lépnek a piacra.
A sort a hatféle ízben kínált instant zabkásával nyitották meg, amelynek egyik fő ismérve, hogy a portfólió fele hozzáadott cukor nélkül készül. Az instant zabkása példáját a gabonapelyhek és a szeletes termékek követik. Ezek esetében is maximálisan érvényesítve az egészségtudatosság szempontjait.
– Nagyon fontos a cég életében, hogy a márkaépítésre is maximálisan odafigyeljen – hangsúlyozta Szőke Imola, aki szerint ebben is változtattak az elmúlt időszakban. Amikor két éve a csokis gabonagolyójuk megnyerte a Nébih Szupermenta terméktesztjét, még nem aknázták ki az ebben rejlő kommunikációs lehetőséget, ahogyan a második-harmadik-negyedik helyen végzett áruházlánci saját márkás termékeik esetében sem, de most már figyelnek arra, hogy a fogyasztók értesüljenek termékeik kiválóságáról – tette hozzá.
A cég Székesfehérváron állítja elő egyre ismertebbé váló gabonakészítményeit. Dolgozói létszáma 60 fő. Az országosan is jellemző munkaerőhiányon eddig sikerült „strukturális átszervezésekkel” úrrá lenniük. Bíznak abban is, a közeli jövőben tervezett fejlesztéseikhez is lesz elegendő ember.
Az idei évre másfél milliárdos forgalmat irányoztak elő. A „húzótermék” főleg az instant zabkása, de számolnak az áruházláncoknak gyártott saját márkás termékek jó teljesítésével is. //
Kapcsolódó cikkeink
A Promóciók napján átadásra kerültek az „Év promóciója 2025” díjak
Idén 17. alkalommal került megrendezésre, a Trade magazin szervezésében az „Év…
Tovább olvasom >Törvényi változás jön – A Magyar Szolgáltatás védjegy már a digitális iratkezelés biztonságát is jelzi
Június 1-jétől újabb szintet lép a Digitális Állampolgár alkalmazás (DÁP)…
Tovább olvasom >A védjegy, amely segíti a magyar vállalkozásokat – Ilyen volt a Magyar Termék Nonprofit Kft. februári tájékoztató fóruma
Miért előnyös a védjegyhasználat, miként erősítheti a cégek piaci pozícióját,…
Tovább olvasom >További cikkeink
PwC E-toplista: A legnagyobb és legismertebb online kereskedők
4 kategória: legnagyobb, FMCG, magyar, legismertebb – 2024 legsikeresebb e-kereskedőinek…
Tovább olvasom >Krízistérkép 2024: Jelentősen nőtt az elhúzódó válságok száma
450 válsághelyzetet regisztrált és elemzett kommunikációs szempontok szerint az MPRSZ…
Tovább olvasom >A magyarok adnak a leggyakrabban online borravalót az ételfutároknak
Továbbra is népszerű a magyarok körében a borravaló adása, ami…
Tovább olvasom >