Újra termel a kunszentmártoni sajtüzem
A Hungarotejfeldolgozó Kft. és a Csabatáj Zrt. speciális termékkel kíván megjelenni a magyar és külföldi piacokon – közölte a termelés újraindítása alkalmából tartott sajtótájékoztatón a kunszentmártoni tejfeldolgozó új tulajdonosa.
Végh László, a két társaság vezetője elmondta: ezen a héten indul a próbagyártás az üzemben, amely a korábban itt gyártott termékek előállítására kapott engedélyt. Ezek mindegyikéből készül majd mintakollekció, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Kunszentmárton határában működő gyár fő árucikke továbbra is a kaskaval sajt lesz.
Az itt feldolgozott, napi 40 ezer liter tehéntej feléből készül majd a félkemény, sós, gyúrt sajtok csoportjába tartozó termék. Ez napi 2 tonna kaskaval sajtot jelent. Bár a piacok felkutatása ezután kezdődik, az üzem korábbi értékesítési gyakorlatából kiindulva a hazai nagy áruházláncok és bolthálózatok mellett külföldre – reményeik szerint az arab országokba, Bulgáriába, Romániába és Németországba – is szállítanak majd.
Végh László kitért arra is, hogy a felszámolás alatt álló üzemért 150 millió forintot fizettek és mostanáig hasonló nagyságrendű összegbe került a gyártás előkészítése. Céljuk 2010-ben legalább az egymilliárd, hosszabb távon a két-két és félmilliárd forintos éves árbevétel – írja az Origo.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Ismét csökken a tojás ára a Lidl-ben
Idén másodszor csökkenti az egyik legfontosabb alapélelmiszer árát a Lidl,…
Tovább olvasom >Néhány hónapja van talpra állni az ország legnagyobb, leégett gesztenyeüzemének
Szó szerint a hamvaiból kell újjáélednie szeptember közepére az ország…
Tovább olvasom >Országos kutatás: kiderült, hogy erre vágynak a magyar anyák
Egy anyák napja apropójából készült országos reprezentatív kutatás szerint tízből…
Tovább olvasom >