Újra jöhet a vasárnapi boltzár?
Az ügyről nyilatkozó szakszervezeti vezető szerint a munkavállalók mellett a munkáltatók is jól járnának a döntéssel, hiszen ilyen rezsiárak mellett nekik is számít, hogy hetente fél nappal többet kell-e fűteni vagy akár csak világítani.
Az elszabadult áram- és gázárak miatt ma már a teljes vasárnapi boltzár is indokolt lenne, de maradunk az eredeti célkitűzésnél, hogy a hét hetedik napján délben húzzák le a rolót az áruházak
– nyilatkozta a Világgazdaságnak Karsai Zoltán, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének (KASZ) elnöke.
Mivel ők egy érdekképviseleti szervezet, ezért számukra az a legfontosabb, hogy a munkavállalóknak mi a legjobb, de figyelembe kell venni a rezsiválságot is, főleg az őszi-téli időszakban – tette hozzá. Főként arra kell tekintettel lenni, hogy mekkora költségcsökkentő lehetőséggel bír heti fél nap egy kereskedelmi vállalkozásnak.
Emellett pedig továbbra is a kereskedelmi szektorra jellemző leginkább a munkaerőhiány, ezért a vasárnap déli boltzár a munkaszervezésre, a hétvégi műszakok beosztására és az azok után járó pótlékok kifizetésére is hatással lehet.
Kapcsolódó cikkeink
Támogatást nyert el taglétszámának növeléséhez a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete
A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) 139 millió forint vissza nem…
Tovább olvasom >Júliustól itt visszatér a vasárnapi boltzár Horvátországban
Horvátországban a legtöbb üzlet – néhány kivételtől eltekintve – évente…
Tovább olvasom >Béremelés a Tescónál: 15 százalékos bérfejlesztés
Sikeresen megállapodott a 2023/24-es üzleti évre vonatkozó bérfejlesztésről a Tesco-Global…
Tovább olvasom >További cikkeink
Provident: magyarok egyre nagyobb részének kihívás kijönni a jövedelméből
A magyarok egyre nagyobb részének kihívás kijönni a jövedelméből, a…
Tovább olvasom >GKI Elemzés: Mesterséges intelligencia a munkahelyeken: kik használják az AI-t?
Mesterséges intelligencia a munkahelyeken: kik használják az AI-t? A GKI…
Tovább olvasom >Továbbra is stabil a hazai munkaerőpiac
Továbbra is stabil a hazai munkaerőpiac, a foglalkoztatottak száma évek…
Tovább olvasom >