Újra itt a madárinfluenza
Már 226 állattartó telepen mutatták ki a madárinfluenza – korábban világjárványt okozó – H5N8 típusát Bács-Kiskun és Csongrád megyében – közölte az MTI-vel az országos főállatorvos hétfőn.
Bognár Lajos elmondta: a madárinfluenza vírusfertőzésben érintett 226 Bács-Kiskun és Csongrád megyei gazdaságban mintegy 3,5 millió állatot öltek le, ebből preventív céllal mintegy 870 ezret.
Bács-Kiskun megyében a vírus terjedésének megakadályozása érdekében csökkenteni kellett az állománysűrűséget – tette hozzá. A főállatorvos szerint az állattartók közvetlen kára több milliárd forint.
Bognár Lajos hangsúlyozta: a két megye közül Bács-Kiskunban a hatalmas állománysűrűség miatt okoz nagyobb károkat a madárinfluenza. Az állattartó telepek itt szinte egymást érik, így ha a megyében megjelenik a betegség, szinte lehetetlen megállítani – fogalmazott. A gyors terjedésnek az utóbbi időszak szeles, gyakran viharos időjárása is kedvezett – tette hozzá. Hozzátette: a telepek felszámolása az állategészségügyi hatóság által elrendelt állatjárványügyi intézkedés, ezért alapelvként kártalanítás illeti meg a gazdálkodókat. Erre azonban csak akkor van lehetőség, ha a jogszabályoknak megfelelően tartották az állatokat.
Az eljáró hatóság több esetben állapított meg szabálytalanságokat, ezért a járási hivatalnak többeket ki kellett zárnia a kártalanításból. Az érintett állattartók jellemzően a baromfik kötelező zártan tartásának szabályát sértették meg – tette hozzá. Emlékeztetett, ez év januárjában Komárom-Esztergom, majd két nap múlva Hajdú-Bihar megye egy-egy állattartó telepén is kimutatták a madárinfluenza jelenlétét. Gyors reagálással és szakszerű intézkedésekkel azonban sikerült helyhez kötni és megakadályozni a vírus továbbterjedését.
Az országos főállatorvos kiemelte, hasonlóan más európai országokhoz, nagy valószínűséggel a madárinfluenza-vírus fertőzést Magyarországon is a vándorló vadmadarak okozták. Az általuk terjesztett kórokozók a baromfitartó telepekre bejutva megbetegítették az állatokat, és onnan kiindulva vette kezdetét a gazdaságok közötti terjedés. Bognár Lajos felhívta a figyelmet arra, hogy januárban elrendelte a baromfik kötelező zártan tartását az egész országra. Ez az intézkedés éppen a vadmadarakkal történő fertőzés lehetőségét kívánta megakadályozni, a veszélyt csökkenteni. Emlékeztetett rá, hogy a 3/2017. számú országos főállatorvosi utasításában meghatározott baromfitartásra vonatkozó járványvédelmi minimumfeltételek betartása továbbra is kötelező. Az országos főállatorvos elmondta: mint a koronavírus esetében, a madárinfluenza esetében sem lehet pontosan meghatározni a járvány végét. Bízik azonban abban, hogy a szakszerű intézkedések mellett az időjárási tényezők is hozzájárulnak a madárinfluenza-járvány elleni küzdelemhez, ugyanis a meleg időjárás nem kedvez a vírus terjedésének.
Kapcsolódó cikkeink
Főleg erjesztett és szálas tömegtakarmányokkal etették az állatokat 2023-ban
Magyarországon az állatok etetésére 2023-ban a szarvasmarhák esetében 7598 ezer…
Tovább olvasom >Az agrártanácsnak meg kell mutatnia a 2027 utáni agrárpolitika fő irányait
Az Európai Unió Tanácsa féléves magyar elnökségének célja, hogy az…
Tovább olvasom >Sütve, főzve is ízletes a friss magyar csemegekukorica
A csemegekukorica a nyár egyik slágerzöldsége. Kevesen tudják azonban, hogy…
Tovább olvasom >További cikkeink
VOSZ Barométer – 2024. II. negyedév: kötelező optimizmus vagy valódi növekedés?
Az inflációs érzékelés továbbra is jelen van hazai vállalkozásoknál, miközben…
Tovább olvasom >Fidelity: Három téma, ami Q3-ban alakítja a befektetéseket
Eljött a járványt követő normalizálódás, amelyet annyira vártunk? A gazdasági…
Tovább olvasom >A nagyvállalatok ellenállnak a gazdasági bizonytalanságnak
Visszafogott várakozások jellemzik a hazai nagyvállalati szektort a következő egy…
Tovább olvasom >