Újra igényelhető a szőlő szerkezetátalakítási támogatás
Ismét igényelhető a szőlő szerkezetátalakítási támogatás, november végéig. A szőlőültetvények áttelepítése és fajtaváltása mellett ez év őszétől lehetőség nyílik a meglévő szőlőültetvények támberendezéseinek megújítására is, a támogatást a Szőlő-bor nemzeti támogatási programból finanszírozzák – közölte az Agrárminisztérium kedden az MTI-vel.
A tájékoztatás szerint az igényelhető támogatást a jogszabályban meghatározott átalányösszegek alapján lehet kiszámítani. A támogatás mértéke 50 százalék abban az esetben, ha az egyéni terv megfelel valamelyik szerkezetátalakítási tervnek, míg ennek hiányában 40 százalék. A szerkezetátalakítási terveket a helyi termelői közösségek készítették el az idén minden oltalom alatt álló eredet-megjelöléshez és földrajzi jelzéshez. A Magyar Államkincstár a most benyújtható egyéni terveket 2019. március közepéig bírálja el – írták.
A jogszabály az intézkedésre 45 millió euró (mintegy 14 milliárd forint) keretösszeget határoz meg. Eddig a gazdálkodók – az első benyújtási időszak (február 15-28.) alatt – mintegy 8 milliárd forint támogatást igényeltek.
A Szőlő-bor nemzeti támogatási programban nyújtott szőlő szerkezetátalakítási támogatás mellett a kormány a Vidékfejlesztési programban további forrásokat biztosít az új szőlőültetvények telepítésére – közölte a tárca. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Kiemelt figyelmet kap az aszályhelyzet
A kormány összehangolt cselekvési tervet készít az aszálykárok megelőzésére. Ennek…
Tovább olvasom >27 százalékkal csökkent a műtrágyaforgalom
2025 márciusában az egy hónappal korábbihoz képest 27 százalékkal kevesebb…
Tovább olvasom >Orbán Viktor: létrehoztuk az Aszályvédelmi Operatív Törzset
A mai napon létrehoztuk az Aszályvédelmi Operatív Törzset – jelentette…
Tovább olvasom >További cikkeink
GKI Elemzés: EU-s források nélkül csak döcögne a hazai gazdaság
Idén május 1-én ünnepeljük uniós csatlakozásunk 21. évfordulóját. EU-s tagságunknak…
Tovább olvasom >NGM: mindig fellépünk az indokolatlan áremelés ellen, a következő hónapokban tovább csökkenhet az infláció
Áprilisban az infláció mértéke 4,2 százalékra, míg az élelmiszerinflációé 5,4…
Tovább olvasom >A vártnál magasabb lett az április infláció
Áprilisban 4,2 százalékos volt az éves infláció, havi szinten pedig…
Tovább olvasom >