Újjáéled a Hangya Szövetkezet
Az 1898-ban alakult, és az azt követő 50 évben a magyar nemzet- és vidékgazdaságban meghatározó jelentőséggel bíró Hangya Szövetkezet és az azt támogató Hangya Mozgalom hagyománymegőrző és utódszervezeteként 2010. október 6-án megalakult az Új Hangya Szövetség, amelynek kezdeményezésére 2010. október 7-én létrejött az Új Hangya Szövetkezet.
A két szervezet megalakulását Balogh Gyula, a Hangya családi örökségének birtokosa, a Szövetség és a Szövetkezet elnöke jelentette be a megalakulást követően sajtótájékoztatón. Almási Balogh Elemér, a Hangya szövetkezeti hálózat megálmodójának unokája hangsúlyozta: pártfüggetlen gazdálkodó szervezetként kívánnak működni, és bíznak a kormány támogatásában. Az ernyőszervezetként működő szövetkezetnek bárki tagja lehet, aki csatlakozni kíván hozzájuk és elfogadja alapszabályzatukat.
A Hangya esete azért is modellértékű lehet, mert nem csupán egy nemzetközi sikerű nagyvállalatról volt szó, de a Hangya agrártörténelmet is csinált, megelőzve korát a mezőgazdasági fejlődésben. Már a tizenkilencedik század végén kiépített a Nyugaton is csak akkor honosodó, mélységében tagozódó szövetkezeti hálózatot, azaz nemcsak fogyasztási, de értékesítési, termelési, feldolgozási, sőt hitelszövetkezeteket is integrált szárnyai alatt.
Az Új Hangya Szövetkezet alapvető célja, hogy Magyarországon a mezőgazdaság megújuljon a kis- és középvállalkozók közreműködésével, illetve a vidéken élők életminőségének javítása a vidék fenntartó és népességmegtartó képességének újrateremtése, fejlesztése révén.
Ma egyébként több kisebb hálózat is működik hazánkban, az egyik legismertebb a 12 éve alakult, jelenleg 25 ezer tagot számláló Hangya Szövetkezeti Együttműködés. A sajtótájékoztatón az újonnan alakult szövetkezet vezetői hangsúlyozták, hogy a többi szervezettel együttműködésre törekszenek.
A Szövetkezet tevékenységének egyik első lépése egy új, magyar termékeket forgalmazó bolthálózat megszervezése.

A Hangya szövetkezet honlapjáról (régi képek)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Elképesztő összeget közölt a Tesco: 12 milliárd forintnyi Clubcard kupont és utalványt adott vissza hűséges vásárlóinak
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Az Auchanban megduplázható a nyugdíjasoknak járó élelmiszer-utalványok 30 000 forintos értéke
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Tíz éve van jelen Magyarországon a Pepco – folytatódik az expanzió
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >