Újít az IKEA
Puzzle módjára, könnyen összeilleszthető bútorelemekkel újít az IKEA- írja a portfolio.hu.
A bútorárulánc logisztikai vezetője, Jesper Berodin a Dezeen-nek adott interjújában elmondta, hogy tisztában vannak azzal, hogy sokak számára kellemetlenséggel jár bútoraik összeszerelése. Ezért előálltak az ötlettel: miért ne lehetne az összes bútor olyan, hogy puzzle módjára, egyszerűen, percek alatt összeilleszthető legyen. Az „összecsúsztatható” elemekből álló bútorokkal már egy ideje kísérleteznek, például LISABO nevet viselő asztaluk is ezt az elvet követi.
A cég vezetése a pozitív tapasztalatok miatt úgy döntött, hogy szélesebb körben, több bútor esetében kezdik el alkalmazni a módszert. A végső cél pedig az lenne, hogy búcsút inthessünk a csavaroknak és csavarhúzóknak, az imbuszkulcsoknak, a tipliknek és a ragasztónak.
Az extra illesztőelemek nélküli bútorokkal a felhasználók értékes időt nyerhetnek, az áruházlánc pedig költséget takarít meg, ráadásul még környezetkímélőbb is ez a megoldás. Ha minden jól megy, rövidesen a nagy ruhásszekrényeket is minden komolyabb nehézség nélkül, percek alatt, egyedül is össze lehet majd rakni. (portfolio.hu)
Kapcsolódó cikkeink
Megnyílt az első Ikea áruház Új-Zélandon
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Növényi falafel bevezetésével ünnepli az IKEA a svéd húsgolyó 40. születésnapját
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Élelmiszer-hulladékból energia: újrahasznosítási tesztet indít az IKEA az Egyesült Államokban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Fordulópont előtt a Temu-modell: 2026-tól drágulhat az extrán olcsó online import
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A Magyar Élelmiszerbank 44 000 élelmiszercsomagot állít össze az ALDI első adventi vásárának bevételéből
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Így készüljünk az ünnepekre négylábú kedvencünkkel
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
