Újdonságokra fokuszál a Fruit Logistica
Innovációkat keresnek a zöldség-gyümölcs kategóriákban is. A szakma legnagyobb szakvásárán, a február 4–6. közt, Berlinben sorra kerülő Fruit Logistica szervezői immár negyedszer tüntetik ki a legsikeresebb új termékeket. A versenyre benevezett újdonságokat a vásáron kiemelten mutatják be. Így a várhatóan 125 országból több mint 50 ezer szakmai látogató is szavazhat majd. A korábbi években a fődíjat egy új, egyszerűen kezelhető salátafajta, azután egy zöldségsnack, legutóbb pedig egy különösen húsos paradicsomfajta nyerte el.
Némethy Márta, a berlini vásár budapesti képviselője bízik benne, hogy a magyarországi meggy-, alma- és dinnyepiac idei problémái sok érintett termelőt és szakembert ösztönöznek arra, hogy elutazzanak a Fruit Logisticára. Szerinte érdemes, mert értékes információkat lehet szerezni a nemzetközi gyümölcs- és zöldségkereskedelem trendjeiről, valamint új lehetőségeiről. Ugyanakkor feltérképezhető a külföldi termelők konkurenciája is.
Ajánlatos a belépőjegyeket már itthon, forintért előre megvenni, így ugyanis közel 20 százalékkal olcsóbbak, mint a helyszínen.
Hagyományosan megint szervez repülőgépes szakmai utazást a Fruit Logisticára a Proko Travel. A résztvevők négy éjszakát töltenek Berlinben. A vásár érdekességeihez tartozik, hogy a magyar stand a tervek szerint új designnal, az eddiginél jobban vonzza majd az érdeklődőket.
Lapzártánkig két magyar cég jelentkezett önálló kiállítóként: a Mota és a Golden Daltex.
B. E.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Ügyfélszolgálati központot nyitott a Fressnapf-csoport Pécsen
Ügyfélszolgálati központot nyitott Pécsen a hobbiállat-eledelek és -felszerelések forgalmazásával foglalkozó…
Tovább olvasom >A DHL duplájára növelt, bioüzemanyaggal hajtott kamionflottával érkezett a Hungaroringre, a Forma 1®-es hétvégére
A DHL és a Forma-1® már Mogyoródon van, a július…
Tovább olvasom >Megújult és növekszik a McDonald’s
A McDonald’s folyamatosan új éttermeket nyit és modernizálja meglévő egységeit…
Tovább olvasom >