Újabban tojásfronton támad a Négy Mancs
Csorbai Attila a Lánchíd Rádióban kijelentette: az egyébként is nehéz helyzetben lévő ágazatra újabb csapást mér az osztrák szervezet tevékenysége. Már a Fővárosi Főügyész előtt van az a kérdőív, amelyet a Négy Mancs küldött szét a tésztagyártóknak és az áruházláncoknak – tudta meg a Lánchíd Rádió Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztostól.
A Négy Mancs korábban a tésztagyártókhoz és az áruházláncokhoz juttatott el kérdőíveket, amelyben azt tudakolta, milyen címkézéssel látják el beszállítóik a tojásokat. Ezzel – elvileg – azt mérik fel, milyen körülmények között tartják állataikat a gazdák. Csorbai Attila szerint korlátozni kellene a Négy Mancs működését.
Budai Gyula azt kérte, vizsgálják meg hogy az újabb akció összhangban van-e az alapítvány alapszabályával. Mint azt az elszámoltatási kormánybiztostól a Lánchíd Rádió megtudta, a kabinet vizsgálata ennek ellenkezőjére derített fényt. Az elszámoltatási kormánybiztos hangsúlyozta: mindent megtesznek annak érdekében, hogy megvédjék a magyar gazdákat, termelőket. Budai Gyula a Lánchíd Rádióval azt is tudatta: csütörtökön találkozik a Négy Mancs Alapítvány osztrák képviselőjével – közli a Magyar Nemzet Online.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Júniusban lassult a termelői árak éves csökkenése Németországban
Németországban a termelői árak 1,6 százalékkal csökkentek júniusban az egy…
Tovább olvasom >Erősebb félévet zártak a vidéki szálláshelyek, mint tavaly
A turizmus 2023-ban vett lendülete továbbra is érezteti hatását. A…
Tovább olvasom >Már minden Auchan-áruházban lehet muncholni
Május elejétől már minden Auchanban az eredeti árhoz képest akár…
Tovább olvasom >