Újabb versenyfelügyeleti eljárás a „teljes kiőrlésűként” hirdetett termékeknél
Újabb versenyfelügyeleti eljárásokat indított a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) három élelmiszer-kiskereskedelmi láncnál is, a fogyasztói jelzések alapján megfogalmazott gyanú szerint a Spar, az ALDI és a Tesco vélhetően megtévesztő kereskedelemi kommunikációt folytat egyes „teljes kiőrlésűként” hirdetett termékeivel kapcsolatban – közölte a GVH az MTI-vel hétfőn.
Emlékeztetnek: február 12-én a Lidl 186 millió forintos bírságot kapott, mert a cég négy, „teljes kiőrlésűként” hirdetett termékével kapcsolatban megtévesztette a fogyasztókat. Magyarországon több mint egymillióan élnek cukorbetegséggel, számukra rendkívül lényeges, hogy milyen alapanyagokból készülő péksüteményeket fogyasztanak.
A GVH az eljárás lezárását követően fogyasztói jelzések alapján panaszeljárások keretében vizsgálja további piaci szereplők „teljes kiőrlésű” termékekkel kapcsolatos tájékoztatási, illetve kereskedelmi gyakorlatát.
A panaszeljárások következményeként most három versenyfelügyeleti eljárást indított a GVH: a Spar Magyarország Kereskedelmi Kft.-vel (Spar), az ALDI Magyarország Élelmiszer Bt.-vel (Aldi) és a TESCO-GLOBAL Áruházak Zrt.-vel (Tesco) szemben. A GVH mindhárom élelmiszer-kiskereskedelmi cég esetében észlelte, hogy egyes „teljes kiőrlésű” jelzővel forgalmazott, helyben sütött pékáruikkal kapcsolatos kereskedelmi kommunikációjukban, illetve önmagában ezen termékek elnevezésével valószínűsíthetően megtévesztő kereskedelmi gyakorlatot folytatnak.
A gyanú szerint a cégek azt a téves benyomást keltik a fogyasztókban a termékek összetétele, mint lényeges jellemző tekintetében, hogy azok túlnyomó részben teljes kiőrlésű liszttel készültek – írták.
A versenyfelügyeleti eljárások megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a vállalkozások a jogsértést elkövették. Az eljárások lefolytatására biztosított időtartam három hónap, amely indokolt esetben két alkalommal, egyenként legfeljebb két hónappal meghosszabbítható.
Az ügy kapcsán a GVH arra hívja fel a vállalkozások figyelmét, hogy a kereskedelmi kommunikációjuk kialakítása során figyelmemmel kell lenniük arra, hogy a fogyasztók miként fogják értelmezni üzenetüket, és nem várhatják el a fogyasztóktól, hogy az állítások valóságtartalmának utánajárjanak – közölték.
Kapcsolódó cikkeink
GVH-elnök: A magyar nyelvi modellek fejlesztése nemzeti szuverenitási kérdés
Szakmai egyeztetésen fogadta Rigó Csaba Balázs, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH)…
Tovább olvasom >A zöld állításokról szólt a GVH legújabb tudásmegosztó rendezvénye
Immáron hetedik alkalommal rendezett konferenciát a Magyar Compliance Akadémia (MCA)…
Tovább olvasom >Milliárdos piac és törékeny hitelesség – így alakul át a hazai influenszer marketing
Az influenszer marketing hazai piaca dinamikus növekedést mutat: az IAB…
Tovább olvasom >További cikkeink
Akciók, árak, alternatívák – promóciós helyzetkép a magyar háztartásokban
Turcsán Tünde, a YouGov ügyvezető igazgatója a Promóciók Napja konferencián…
Tovább olvasom >K&H: hiánypótló iránytűt kapnak a befektetők
Elindult a K&H Értékpapír – befektetői hangulatindex, amely heti rendszerességgel…
Tovább olvasom >A papírformán túl
A higiéniai papírtermékek piacán tapasztalható mozgások jól tükrözik a fogyasztói…
Tovább olvasom >