Újabb trafiküzemeltetési pályázat jelent meg
Megjelent a hatodik, 490 település számára hirdetett dohánytermék-kiskereskedelmi jogosultság átengedéséről szóló nyilvános koncessziós pályázati kiírás – tájékoztatta az ND Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. csütörtökön az MTI-t.
A közlemény szerint a pályázatokat a társaság postafiók címére, 2015. május 2-a 23 óra 59 percig lehet küldeni – postai bélyegzővel ellátva.
Pályázatonként nettó 25 ezer forintot kell fizetni, amit az ND Nonprofit Zrt. Magyar Államkincstár által vezetett számlájára kell legkésőbb a pályázat benyújtásával egyidejűleg átutalni.
A kiírás, valamint annak részét képező nyilatkozatminták teljes terjedelemben elérhetőek és szerkeszthető formátumban letölthetőek az ND Nonprofit Zrt. honlapjáról, valamint a társaság ügyfélszolgálati irodájában térítésmentesen átvehetőek.
A kiírás részeként kiadott nyilatkozatminták egyben formanyomtatványnak is minősülnek, amelyektől való eltérés esetén az adott nyilatkozatot a kiíró az értékelés során nem veszi figyelembe – írták.
Az ND tájékoztatása szerint az ötödik pályázati körben 77 településre 88 koncessziós helyet hirdettek meg. A beérkezett pályázatok száma 653 volt és 70 nyertest hirdettek ki, közülük ketten nem írtak alá a szerződést.
A meghirdetett települések közül nem pályáztak 18-ra. Ezek: Aranyosapáti, Bérbaltavár, Dávod, Domaszék, Dubicsány, Földes, Hercegszántó, Kömörő, Magyarszecsőd, Nagyrábé, Nyírtass, Püspökszilágy, Rákóczibánya, Sajtoskál, Tiszabő, Tyukod, Vácegres, Záhony, illetve a két alá nem írt szerződés a következő településeket érinti: Ferencszállás, Tiszaszalka.
Jelenleg mintegy 5845 koncessziós joggal rendelkező nemzeti dohánybolt működik az országban, és további 476 helyen ideiglenesen árulnak dohánytermékeket addig, amíg nem találnak gazdára ezek a koncessziók is. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Feketepiac és adóprés: létbizonytalanságban a magyar dohánytermesztők
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >WHO: 50 százalékos drágulást sürgetnek a dohány, az alkohol és a cukros üdítők esetében
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Február végén kezdődött a dohánytermesztési szerződések megkötése az ULT-nél
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
OKSZ: Az infláció sem indokolja már az árrésstop fenntartását
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: augusztusban a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket átlagosan 4,3 százalékkal haladták meg
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Madár István: Árstopok nélkül magasabb lenne az infláció
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >