Újabb településen jelent meg a madárinfluenza Lengyelországban
Újabb nyugat-lengyelországi településen jelent meg a madárinfluenza vírus erősen fertőző, H5N8 altípusa, ezúttal egy 6 ezres libatelep állományát kell leölni – közölte a PAP hírügynökséggel a Nagy-lengyelországi vajdaság illetékese.
Ez már a második ilyen eset a Nagy-lengyelországi vajdaságban az év eleje óta.
December óta a kelet-lengyelországi Lublin környékén is több állományban bukkant fel a vírus, amely miatt eddig összesen több mint 100 ezer szárnyast kellett leölni.
A lengyel állategészségügyi felügyelőség tájékoztatása szerint a vírusnak ez az altípusa a vadon élő és tenyésztett baromfi között gyorsan terjed, emberre viszont nem jelent veszélyt.
A nagy-lengyelországi vajda hétfőn arra hívta fel a térségbeli gazdákat, hogy szigorúan tartsák be az állategészségügyi hatóságok utasításait.
A Dziennik Gazeta Prawna című lengyel gazdasági napilap múlt héten megírta: a fertőzés miatt félő, hogy Lengyelország elveszíti vezető európai pozícióját a baromfihús-kivitelben. 2018-ban Lengyelországban több mint 2,5 millió tonna baromfihúst állítottak elő, ami az európai uniós termelés 16,8 százalékát tette ki, és az ágazat azóta is növekvő tendenciát mutatott.
A lengyelországi baromfihús és tojás importját már leállította Szingapúr, Hongkong, a Dél-afrikai Köztársaság, Japán, Kína, Dél-Korea és az Egyesült Arab Emírségek, Ukrajna és Fehéroroszág pedig korlátozásokat vezetett be. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Madárinfluenza a sertésekben? – Járványügyi kockázatra figyelmeztet az uniós élelmiszerbiztonsági szakértő
Súlyos járványügyi kockázatra figyelmeztetett Bernhard Url, az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság…
Tovább olvasom >Nébih: továbbra is kiemelten fontos a járványügyi előírások betartása!
A ragadós száj- és körömfájás (RSZKF) kapcsán elrendelt hatósági intézkedések…
Tovább olvasom >300 új üzlet nyitását tervezi a Jerónimo Martins 2025-ben
A portugál Jerónimo Martins kiskereskedelmi csoport 1,1 milliárd eurós beruházást tervez…
Tovább olvasom >További cikkeink
Táblás KitKat csokoládékat dob piacra a Nestlé Romániában
A Nestlé új, 99 grammos KitKat táblás csokoládékat vezetett be…
Tovább olvasom >Szerbiában terjeszkedik az észak-macedón Stokomak
A macedóniai székhelyű Stokomak diszkontlánc hivatalosan is belépett a szerbiai…
Tovább olvasom >Új formákkal és új külsővel tér vissza a Barilla Al Bronzo az USA-ba
A Barilla bejelentette, hogy az Egyesült Államokban újra kapható lesz…
Tovább olvasom >