Újabb távol-keleti éttermet zárt be a Nébih
A főváros XIV. kerületében egy távol-keleti étteremben tartott ellenőrzést a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), a súlyos élelmiszerbiztonsági és élelmiszerhigiéniai szabálytalanságok miatt az étterem működését azonnali hatállyal felfüggesztették a szakemberek és elrendelték 135 kilogramm alapanyag, illetve félkész- és készétel megsemmisítését – közölte a hatóság az MTI-vel szerdán.
A tájékoztatás szerint az éves terv alapján ütemezetten, laboratóriumi vizsgálatra szerettek volna élelmiszermintát venni az ellenőrök, de az elfogadhatatlan állapotok miatt a mintavétel meghiúsult, az üzletet be kellett zárni.
Az étteremben mindenhol kosz és rendetlenség volt, a raktárt lakásnak is használták. A nyomon követhetetlen alapanyagokat össze-vissza tárolták, a hűtendő termékek sem voltak megfelelően elkülönítve. Az alapanyagok, a helyben készült félkész- és készételek fagyasztása során sem biztosították a nyomon követhetőséget, a termékek nagy része azonosíthatatlan volt, de lejárt termékeket is találtak az ellenőrök.
Az eljárás folyamatban van, a vállalkozás több százezer forintos bírságra számíthat. Az étterem csak a hibák kijavítása, a dolgozók élelmiszerbiztonsági oktatása és a megismételt, eredményes hatósági szemle alapján nyithat újra – közölte a Nébih.
Július végén egy budapesti bevásárlóközpont egyik távol-keleti gyorséttermében végeztek ellenőrzést a hivatal munkatársai, ott is azonnali hatállyal be kellett zárni az üzletet az élelmiszerbiztonsági hiányosságok miatt. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Közös összefogással kell megvédeni a gazdák érdekeit
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Több mint 55 tonna ismeretlen eredetű mézet vont ki a forgalomból a Nébih
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >AM: számíthatnak a kormányra a szőlősgazdák
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Tele ízzel, ritmussal és tradícióval nyitott meg a Paprika Revue House
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >2026-ban újra SIRHA Budapest – Magyar Pizza Bajnoksággal
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Őszi hajózási szezon vette kezdetét a Balatonon
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >