Újabb romániai megyében jelent meg az afrikai sertéspestis
Tovább terjed Romániában az afrikai sertéspestis (ASP), a héten az olténiai Dolj megyében is megjelent a kór, ahol az érintett gazdák fellázadtak a jószágaik leölésére érkező állategészségügyi szakemberek ellen.
Az állategészségügyi és élelmiszerbiztonsági szakhatóság csütörtökön közzétett heti jelentése szerint az ország 41 megyéje közül 17-ben jelent meg a fertőzés. A 276 érintett településen 1062 fertőző gócot tartanak nyilván, közöttük 15 nagy sertéshízlaldát. A fertőzés terjedésének megakadályozása érdekében eddig több mint 356 ezer sertést öltek le és égettek el a hatóságok.
November elsejéig 7785 tulajdonost kárpótoltak, akiknek eddig 190 millió lejt (13,2 milliárd forint) fizettek ki.
A fertőző gócok több mint felét a Duna-deltát magába foglaló Tulcea megyében tartják számon, ahol a vaddisznók és a szabadon kóborló háztáji sertések akadálytalan érintkezése miatt rohamosan terjedt a kór. Az ASP először az ország észak-keleti térségében jelent meg tavaly nyáron, a magyar-ukrán román hármashatár közelében. Ebben a térségben lassult a fertőzés terjedése, és több fertőző gócot sikerült már felszámolni, így ezek száma az érintett négy megyében 79-re csökkent.
Az ország dél-keleti részén azonban tovább terjed a kór, a héten elérte a Dolj megyei Secu községet is, ahol az emberek pánikba estek, és megpróbálták megakadályozni, hogy a hatóságok leöljék állataikat.
A román média helyszíni beszámolói szerint a csendőrség közbelépésre is szükség volt, és a botrány közepette szerdán mindössze 15 sertést sikerült elpusztítaniuk az állategészségügyi hatóságoknak a kimutatásaikban szereplő 92 közül. Mikor csütörtökön visszatértek, hogy folytassák a munkát, a sertések nagy része eltűnt a faluból, alig tízet találtak meg és öltek le közülük.
A megye prefektusa szerint lenyugodtak a kedélyek, a gazdák felfogták a veszélyt, és azt is megértették, hogy piaci áron fogják kárpótolni őket, így nem ellenkeztek többet. Arra, hogy hova tűntek a faluból a sertések, a román média szerint csak abból lehet következtetni, hogy a közeli települések áruházaiból az utóbbi két napban az összes raktáron lévő mélyhűtő ládát felvásárolták. (Baranyi László, MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Nébih: továbbra is kiemelten fontos a járványügyi előírások betartása!
A ragadós száj- és körömfájás (RSZKF) kapcsán elrendelt hatósági intézkedések…
Tovább olvasom >Nagy István: óriási az állattartók felelőssége a ragadós száj- és körömfájás vírus megfékezésében
Óriási az állattartók felelőssége a ragadós száj- és körömfájás vírus…
Tovább olvasom >Csökkenteni kell a madárinfluenza-járványok kialakulásának kockázatát
A jövőben is arra fogunk törekedni, hogy minden lehetséges módon…
Tovább olvasom >További cikkeink
Terjednek a sötét mintázatok az e-kereskedelemben – és gyakoribb ellenük a hatósági fellépés is
Sürgetés, nyomásgyakorlás, költségek elrejtése vagy „csepegtetése” – egyre gyakrabban alkalmazzák…
Tovább olvasom >Fagy sújtotta a hazai gyümölcsösöket – áremelkedéssel és kínálati hiánnyal indul a szezon
Május beköszöntével egyre több szezonális gyümölcs jelenik meg a boltokban…
Tovább olvasom >Kettős arcot mutat a kiskereskedelmi ingatlanpiac – stabil főváros, csökkenő üzletszám vidéken
Miközben a budapesti elsődleges bevásárlóközpontok szinte teljes kihasználtsággal működnek, országos…
Tovább olvasom >