Újabb rekordévet várnak az utaztatók
Közel hatvan résztvevővel megkezdődött a Magyar Utazási Irodák Szövetségének (MUISZ) közgyűlése az idei év desztinációjában, Rász el-Haimában. A meghívottak tartalmas előadást hallgathattak meg a biztosítási piacról, az eseményen a vendéglátó emírség is bemutatkozott.

Sikeres év várható a turizmusban
A rendezvényen Molnár Judit, a MUISZ elnöke köszönetet mondott Rász el-Haima Turisztikai Hivatalának és a desztináció magyar képviselőinek, az Aviareps Magyarországnak a meghívásért és az esemény megszervezéséért, majd beszámolt az idén 50 éves érdekképviselet legfontosabb híreiről – írja a Turizmus.com.
2024-ben az utazási irodák kifejezetten erős évet várnak, a vagyoni biztosíték mértéke 43 százalékkal haladja meg a tavalyit, a chartereztetők esetében pedig még kiugróbb, 50 százalék a várt piaci bővülés – emelte ki. Míg tavalyelőtt 482 utazási iroda volt kaucióköteles, a 2023-as évet már 531-en zárták.
A MUISZ az idei évben is folytatja lobbitevékenységét, leginkább a helyi iparűzési adóval és a fekete utazásszervezéssel kapcsolatos témákban, illetve fontosnak tartják, hogy a minőségi és transzparens turizmus érdekében a beutaztatási tevékenységet ismét bejelentési kötelezettség mellett lehessen folytatni – hangzott el. A résztvevők ezután a következő hónapokban a szövetség tagjai számára szervezett képzéseket, szakmai programokat is megismerhették.
Kapcsolódó cikkeink
Élmény, időzítés, tudatosság: új utazási logika rajzolódik ki 2026 felé
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Új digitális szakmai platformként mutatkozott be az Online Utazás Expo
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Közelíti a 10%-ot a borravaló mértéke Magyarországon
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Visszatér a szilveszteri tűzijáték-vásár: december végén indul az ideiglenes értékesítés az áruházparkolókban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Ötvenéves az első kelet-európai alkoholmentes sör
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Virsli: a sertésár már lefelé megy, a boltokban mégsem lesz olcsóbb – legkorábban tavasszal jöhet érdemi korrekció
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
