Újabb pályázatot hirdettek a kertészeti üzemek támogatására
Ötvenmilliárd forintos keretösszeggel újabb pályázatot hirdettek kisebb kertészeti üzemek technológiai megújítására – jelentette be az agrárminiszter Szentesen.
Nagy István a kertészeti célú támogatások okiratátadó ünnepségén azt mondta, a kérelmek szerdától nyújthatók be, és arra biztatott mindenkit, hogy éljen ezzel a lehetőséggel.
A miniszter kifejtette, vidékpolitikai, társadalmi szempontok mellett nemzetgazdasági megfontolásból is érdemes a nagy élőmunka igényű kertészeti ágazat beruházásait, technológiai fejlesztéseit támogatni.
Mint mondta, e célokat szolgálja a Kertészeti üzemek korszerűsítése című felhívás, amelyet tavaly hirdetett meg az agrártárca. A nagy érdeklődésre tekintettel 30 milliárdról 68 milliárd forintra emelték a pályázat keretösszegét. A beérkezett 406 támogatási kérelem közül eddig 274 kapott támogatói döntést, csaknem 53,7 milliárd forint értékben.
Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege – egyéni és kollektív projekt esetén egyaránt – maximum 2 milliárd forint volt – közölte a miniszter.
Nagy István kitért arra, a klímaváltozás miatt szélsőségessé váló időjárás mellett az Európai Unió szigorú elvárásai is komoly kihívások elé állítják a magyar termelőket, agrárvállalkozásokat. A versenyképesség megőrzése, növelése, a mezőgazdasági termelés jövedelmezősége, a magyar vidék megerősítése szempontjából komoly agrárdiplomácia siker, hogy a három évig elhúzódó tárgyalások után a közös agrárpolitika reformjáról az elmúlt héten olyan megállapodás született, amely a jövőben is garantálja a magyar gazdák támogatását mind európai uniós, mind hazai forrásból.
A politikus hangsúlyozta, a visegrádi négyek határozott kiállásának köszönhetően, továbbra is biztosított lesz a nehéz helyzetben lévő ágazatok, köztük a zöldség és gyümölcs ágazat támogatása. Azok a kertészeti ágazatok lehetnek a következő évek nyertesei, amelyek a legjobban és a leggyorsabban képesek válaszolni a piaci verseny fokozódására, valamint a klímaváltozásból eredő kihívásokra – mondta.
Farkas Sándor, a tárca parlamenti államtitkára kifejtette, Szentes és környéke a hazai zöldségtermesztés bölcsője. Mint mondta, a hajtatott zöldségtermesztés a mezőgazdaság leginnovatívabb, legkomolyabb fejlődési potenciállal rendelkező ágazata.
Szél István, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Csongrád-Csanád megyei elnöke leszögezte, a magyar kertészeti ágazat a következő hét-nyolc évben soha nem látott fejlődés előtt áll. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Főleg erjesztett és szálas tömegtakarmányokkal etették az állatokat 2023-ban
Magyarországon az állatok etetésére 2023-ban a szarvasmarhák esetében 7598 ezer…
Tovább olvasom >Az agrártanácsnak meg kell mutatnia a 2027 utáni agrárpolitika fő irányait
Az Európai Unió Tanácsa féléves magyar elnökségének célja, hogy az…
Tovább olvasom >Sütve, főzve is ízletes a friss magyar csemegekukorica
A csemegekukorica a nyár egyik slágerzöldsége. Kevesen tudják azonban, hogy…
Tovább olvasom >További cikkeink
Rekord nyereséget értek el a saját márkák az év első felében az Egyesült Államokban
Új csúcsokat értek el a sajátmárkás termékek 2024 első felében…
Tovább olvasom >Akadálymentesíti csomagolásait a Müller az Egyesült Királyságban
Minden márkás termékének csomagolásán NaviLens kódot helyez el a Müller,…
Tovább olvasom >Friss kutatás: a magyarok közel fele nem használ fényvédő krémet, ráadásul a déli órákban sem kerülik a napfényt
Egy friss, reprezentatív kutatás szerint a magyar lakosság mindössze 8…
Tovább olvasom >