Újabb ökotantermet adott át a DS Smith Füzesabonyban
A DS Smith idén harmadik alkalommal adott át ökotantermet Magyarországon. A Füzesabonyi Teleki Blanka Általános Iskolában megvalósult projekt során több mint 100 önkéntes vett részt az alternatív tanterem kialakításában, amely új lehetőségeket biztosít a gyermekek élményalapú oktatására, valamint a környezeti nevelésre.
A cikk a Trade magazin 2024/11. lapszámában olvasható.
A 2020-ban indult kezdeményezés célja, hogy a közösségek fenntarthatósági szemléletét erősítse. A DS Smith Jótékonysági Alapítványa közel 10 000 fonttal támogatta a projekt megvalósítását, amelyet a Budapesti Műszaki Egyetem Lakóépülettervezési Tanszékének hallgatói és oktatói közreműködésével terveztek. A helyi önkormányzat szintén támogatta a programot.
Szabó Levente, a DS Smith Packaging Hungary Kft. ügyvezetője hangsúlyozta, hogy az önkéntesség kulcsszerepet játszott a projektben, és céljuk, hogy a közösségeket mozgósítsák a fenntarthatóbb jövő érdekében. Az új tanterem multifunkcionális térként szolgál majd, ahol a diákok és tanárok tapasztalati úton ismerhetik meg a természet körforgását és a fenntarthatóság fontosságát. //
Kapcsolódó cikkeink
Zöld Rügy díj: április 30-ig nevezhetnek a fenntartható települési megoldások
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A megújuló energia kapacitás Magyarországon négyezerszerese lett 2010-hez képest
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Sikerrel zárult a II. Fenntartható Csomagolás Fórum
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Mit kenünk a kenyerünkre? A fiatalok inkább vajat, az idősebbek margarint választanak
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Digitális útlevelet kapnak a termékek az EU-ban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

