Újabb nagy nemzetközi koktélverseny debütál Magyarországon

Szerző: trademagazin Dátum: 2015. 12. 17. 10:54

A Bacardí idén először hazánkban is útjára indította nemzetközi koktélversenyét, ahol a bártender szakma legjobbjait keresi. A Bacardi Legacy Cocktail Competition 2008 óta rendezik meg a világ számos pontján, idén már 35 ország vesz részt a megmérettetésen. A verseny tétje óriási, hiszen a san franciscói világdöntőn legjobbnak választott koktél helyet kap a nagy Bacardí klasszikusok között, elkészítője pedig világhírnévre tehet szert. Addig még vár néhány feladat a versenyzőkre, hogy bebizonyítsák, a professzionális koktélkészítés mellett kellő rátermettséggel is rendelkeznek.

Ujabb nagy nemzetkozi koktelverseny debutal Magyarorszagon 2

Ujabb nagy nemzetkozi koktelverseny debutal Magyarorszagon

A tapasztalt szakemberekből álló zsűri a magyarországi elődöntőre 30 bártendert választott be. Közülük Koroknai Klára, a Mobilkoktél tulajdonosa, Kovács Kálmán a Bacardí magyarországi nagykövete, Urbán Bence, a Bacardí regionális marketing vezetője és Nagy Zoltán, a Boutiq’ Bar tulajdonosa választotta ki azt a 6 mixert, akik részt vehetnek az országos döntőn, és akik közül egy San Fransiscóban is bizonyíthat.

„Fantasztikus érzés volt látni, hogy mennyit fejlődött itthon a koktélkultúra, ami az ambiciózus és elhivatott fiataloknak köszönhető. Ez a szakma összetett látásmódot kíván, tisztában kell lenni a koktélt fogyasztók stílusával, mindig meg kell újulni, miközben nem szabad megfeledkezni a klasszikusról sem. Mind a 6 döntősnél láttam kiváló megoldásokat, amik apró igazításokkal akár a nemzetközi versenyig repíthetik őket.”- mesélt élményeiről Koroknai Klára.

Az elődöntő során a versenyzőknek a saját koktéljuk mellett a tökéletes Daiquiri-t is el kellett készíteniük bizonyítva ezzel, hogy a kreativitásuk mellett a Bacardí klasszikusokat is jól ismerik. A 6 nyertes koktél alapanyagai a Bacardí Carta Blanca és a Bacardí Carta Oro rumok voltak, emellett a versenyzők jellemzően gyümölcsös hozzávalókat használtak, de az összetevők között olyan különlegességeket is találhatunk, mint a zellersó vagy a csillagánizs.

A versenyzők a februári országos döntőig sem tétlenkednek. A következő hónapokban minden kreativitásukra és szakértelmükre szükség lesz, ugyanis a Bacardí Legacy verseny részeként meg kell ismertetniük koktéljukat a nagyközönséggel. Február végén pedig a márka egy exkluzív rendezvény keretén belül újabb megmérettetés elé állítja a 6 döntőst, innen már csak a hazai verseny legjobbja juthat tovább. A magyar győztesre élete egyik legnagyobb kalandja vár, hiszen részt vehet az áprilisi világversenyen San Franciscóban.

Kapcsolódó cikkeink