Újabb lengyel-cseh vita a lengyel élelmiszerekről
Újabb nyílt vita robbant ki Varsó és Prága között a Csehországba behozott lengyel élelmiszerekről.
Varsó azt állítja, hogy a csehek jóval nagyobb mértékben és tüzetesebben vizsgálják az országba behozott lengyel élelmiszereket, mint a más származású élelmiszereket, illetve, hogy a cseh sajtóban kampány folyik a lengyel élelmiszerek ellen. Marek Sawicki lengyel mezőgazdasági miniszter a lengyel rádiónak nyilatkozva azt mondta: Varsó mérlegeli, hogy panaszt tesz Brüsszelben a lengyel élelmiszerek csehországi diszkriminációja címén.
Marian Jurecka cseh mezőgazdasági miniszter kedden délelőtt több mint félórás telefonbeszélgetést folytatott lengyel partnerével a témáról, s megállapodtak abban, hogy a jövő héten személyesen is találkoznak, hogy megvitassák a problémát. „Konkrét adatokat teszünk az asztalra, hogy a lengyel élelmiszereket nem ellenőrizzük gyakrabban, mint amilyen magas a részarányuk a behozatalban” – nyilatkozott Jurecka.
A lengyel bírálatok ezúttal egy augusztus közepén kiadott cseh rendeletre irányulnak, amely valóban arról szólt, hogy sűrűbben kell ellenőrizni egyebek között a lengyel élelmiszereket is.
„Megmagyaráztam, hogy ez félreértés. Az említett rendelet az orosz élelmiszer-embargóra reagált. Miután Lengyelország nagy mennyiségű élelmiszert exportált Oroszországba, attól tartottunk, hogy az embargó bevezetése utáni első időszakban ezeknek az élelmiszereknek egy része a cseh piacra kerülhet. Tudni kell, hogy a cseh élelmiszer-minőségi követelmények jóval szigorúbbak, mint az oroszok” – indokolta az intézkedést Jurecka a prágai rádióban.
A miniszter azt mondta: telefonbeszélgetése után bízik abban, hogy Lengyelországban lehiggadnak a kedélyek. Ugyanakkor feleslegesnek minősítette, hogy a lengyel fél nagyon erős megfogalmazásokat használ a cseheknek címezve.
„Még nem találkoztam olyan cseh emberrel, aki megmérgezte volna magát a lengyel élelmiszerekkel. Néhány lengyel azonban megmérgezte magát a cseh alkohollal” – mondta korábban Sawicki a lengyel közszolgálati rádióban.
A cseh élelmiszer-ellenőrzési hivatal azt állítja, hogy az orosz embargó utáni nagyobb szigor átmenetileg minden behozatalra érvényes.
A cseh piacon eladott élelmiszerek mintegy 16 százaléka származik Lengyelországból. Csehország a lengyel élelmiszerek egyik legfontosabb piaca, csak a német, a brit és az orosz piacon értékesítenek többet.
Csehországi értékelések szerint a lengyel élelmiszerek iránti keresletet elsősorban az azok minősége körüli viták befolyásolták. A téma az utóbbi két évben éles cseh-lengyel vitát váltott ki politikai és sajtószinten egyaránt. (Kokes János, MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Mere Magyarországon: árlista már van, bolt még nincs
A Mere orosz kiskereskedelmi lánc hivatalosan még nem nyitott boltot…
Tovább olvasom >NGM-szóvivő: a GDP-adatok mellett az emberek életét befolyásoló mutatók is kedvezően alakultak
A bruttó hazai terméken (GDP) túl emberi életek vannak, az…
Tovább olvasom >A GDP 2 százalékkal növekedhet 2025-ben
A jelenlegi kilátások szerint 2025-ben 2,3-2,4 százalék körüli GDP-bővüléssel lehet…
Tovább olvasom >