Újabb kereskedelmi háború Kína és az USA között
Kína közölte, hogy importvámot vet ki az amerikai baromfihús-termékekre, amelyek a kommunista ország szerint tisztességtelen módon, dömpingáron kerülnek a piacára.
A következő öt évben megemelt importilletékkel sújtják az Egyesült Államokból érkező baromfiimportot – közölte a kínai kereskedelmi minisztérium. A tárca szerint egyértelmű, hogy az amerikai import árt a belföldi baromfiiparnak. A vám minimális aránya 50,3 százalék lesz a korábbi 43,1 százalékhoz képest. A csirketermékekre kivetetett adó maximális mértéke a 105,4 százalékot is elérheti.
A döntés időzítése kapcsán érdemes figyelembe venni, hogy az Egyesült Államok kongresszusának bizottsága pénteken jóváhagyott egy törvényjavaslatot, amely lehetővé teszi vám kivetését a valutával manipuláló országokból érkező importra. A törvényjavaslat Kínát célozza meg, amelyet az Egyesült Államok azzal vádol, hogy mesterségesen alacsony szinten tartja a jüan kurzusát exportőreinek segítése érdekében.
A döntés komoly hatással lesz az amerikai exportőrökre, akik jelentős bevételre tesznek szert azzal, hogy csirkeszárnyat és – lábat szállítanak Kínának – írja a MarketWatch nyomán a Világgazdaság Online.

Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Ebben az évben is megmérettethetik magukat a legjobb gluténmentes pékségek
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Kisállat-kereskedések a Szupermenta teszten – több helyen is találtak problémát
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A GVH Digitális Tudatosság Programja segít felismerni a trükköket, amikkel a reklámok befolyásolnak
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >