Folytatódik a Hol vagy, Kajla? matricagyűjtő-album sorozat a SPAR-ban
Két éve az áruházlánc csatlakozott a Magyar Turisztikai Ügynökség „Hol vagy, Kajla?” elnevezésű kezdeményezéséhez, amelyben a gyerekek játékos formában ismerkedhettek meg hazánk nevezetességeivel. A gyűjtőalbum második kötetének idei megjelenésével újabb családi kalandozások várnak az alsós diákokra, akik új élményekkel, ismeretekkel gazdagodhatnak, miközben pontokat gyűjtenek.
A Magyar Turisztikai Ügynökségnek az általános iskola alsó tagozatos tanulói számára 2019-ben indított egyedi honismereti, természetjáró „Hol vagy, Kajla?” elnevezésű kampánya nagy sikert aratott a diákok és szüleik, illetve tanáraik körében. Ennek a programnak volt a része egy matricagyűjtő-album, amely a SPAR Magyarország üzleteiben is megjelent és népszerűvé vált. A kedvező fogadtatásra és a fokozott érdeklődésre való tekintettel a program 2021-ben folytatódik, hozzá kapcsolódóan a vállalat áruházaiba kerül az album második kötete is.
„Családi alapítású vállalatunk számára fontosak az olyan értékek, mint a gyermekek szabadidejének tartalmas eltöltése, illetve a magyar környezeti és építészettörténeti örökség védelme és népszerűsítése. Természetesnek éreztük, hogy a kisiskolások játékos nevelési és oktatási programjában részt vegyünk. Azért csatlakoztunk idén a „Hol vagy, Kajla?” program folytatásához is, hogy az új matricagyűjtő-albummal újabb élményeket szerezzünk a gyerekeknek és szüleiknek” – mondta Maczelka Márk, a SPAR Magyarország kommunikációs vezetője.
A Kajla-album második kötetében a gyűjtők újabb páratlan látnivalókról olvashatnak Magyarország egész területéről. A kíváncsi vizslakölyök az összes megyét felkeresi és mindenhol két-két nevezetességhez kalauzolja a kalandvágyó utazókat. A lapokon ezúttal kiemelt szerepet kapnak a természeti kincseink, a kirándulni szeretők örömére. Minden úti célhoz a matricák mellett játékok és fejtörők is tartoznak.
Az országos akció és a hozzá kapcsolódó játékok aktivitásra is ösztönzik a kisdiákokat: ha megtetszettek nekik azok a helyszínek, ahol az előttük csavargó Kajla kutya is megfordult, arra buzdítják őket, látogassanak el ők is oda. A kezdeményezés a Kajla útlevélre és egy telefonos applikációra épül, amellyel a gyermekek megyénként két-két fontos turisztikai célpontot kereshetnek fel a szüleikkel.
A vizslakölyköt már sokan ismerik, hiszen az elmúlt két évben minden magyar alsó tagozatos tanulónak – és testvéreiknek, családjaiknak – számtalan kalandban volt része vele. A diákok játékos formában rengeteg új ismeretet szereztek hazánkról. A program változatos utazási és tanulási módokat és lehetőségeket kínált: Kajla útlevél, díjmentes – busz-, hajó- és vonat- – utazás, memóriajáték, mobilapplikáció többjátékos móddal, online családi bajnokság, Kajla-körök és Kajla-karikák, Kajla Suli, összeállítható makettek Magyarország térképpel.
A SPAR áruházaiban a 2021. március 11. és május 12. között tartó promóció során kétszáz matricát lehet összegyűjteni a „Hol vagy, Kajla?” album második kötetében. A matricagyűjtő-albumot 1999 forintos normál áron lehet beszerezni, de 3000 forint feletti vásárlás esetén a pénztárnál a vásárló egy kasszakupont kap, amely 999 forintos kedvezményes árat biztosít. Egy matricacsomagot, amely öt albumba ragasztható matricát tartalmaz, 69 forintért lehet megvásárolni. Minden matricacsomag emellett egy értékes kupont is tartalmaz: 25%-os termékkupont, vagy 5000 forint feletti vásárlás esetén 500 forint, illetve 10 000 forint feletti vásárlás esetén 1000 forint engedményt biztosító kupont. A matricagyűjtő akcióban a SPAR, INTERSPAR, City SPAR, SPAR partner és SPAR market áruházak vesznek részt.
A promócióval kapcsolatban minden információ – érdekesség, tudnivaló, a cserélgetési lehetőség módja – megtalálható a kajla.spar.hu weboldalon.
Kapcsolódó cikkeink
Nem áll meg 2025-ben sem a SPAR fejlődése: két budapesti áruház újult meg 580 millió forintból
Mintegy 580 millió forintos beruházással megújult két budapesti SPAR szupermarket.…
Tovább olvasom >Egyre több a hazai saját márkás termék a nemzetközi SPAR polcokon
2023-hoz képest ötször több, összesen 3,3 ezer tonna terméket exportált…
Tovább olvasom >Közel 5%-os forgalombővülést ért el tavaly a SPAR Magyarország
Összesen 1111,6 milliárd forint forgalmat ért el 2024-ben a SPAR…
Tovább olvasom >További cikkeink
Újabb szervezet az egyre ismertebb Kiváló Minőségű Élelmiszer (KMÉ) védjegyes termékek tanúsítási folyamatában
A védjegy tulajdonosi jogait gyakorló ÉLBC NKft. felkérése nyomán 2025…
Tovább olvasom >Trónfosztás a luxusvilágban: az Hermès megelőzte az LVMH-t
A luxusiparban új korszak kezdődhet: az Hermès átvette a világ…
Tovább olvasom >Stratégiai partnerségre lép a The Body Shop nemzetközi kozmetikai cég és a TOURMIX magyar zöld logisztikai startup
Együttműködésbe kezdett a fenntarthatósági piac két kulcsfontosságú szereplője, az állat-…
Tovább olvasom >