Újabb hat évig a GVH Versenytanácsának tagja lesz Gál Gábor
Rigó Csaba Balázs, a Gazdasági Versenyhivatal elnöke javaslatára Sulyok Tamás köztársasági elnök Gál Gábort – az első hatéves megbízatásának 2024. szeptember 30-i megszűnését követően – 2024. október 1-jei hatállyal újabb hat évre kinevezte a GVH Versenytanácsának tagjává – közölte a GVH csütörtökön az MTI-vel.
Gál Gábor 1998-ban végzett az ELTE jogi karán, és később L.LM fokozatot is szerzett a University College of London képzésében. Pályafutását ügyvédjelöltként, ügyvédként kezdte, majd 2006-tól az Európai Bizottság tisztviselője lett, ahol először távközlés-szabályozással foglalkozott a DG CNECT főigazgatóságon, majd ezt követően antitröszt ügyekkel és versenypolitikával a DG COMP főigazgatóságon. 2018. október 1-je óta a Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsának tagja, elsősorban antitröszt, kartell, és fogyasztóvédelmi ügyekkel foglalkozik. Jelentős tapasztalata van a hálózatos iparágak, digitális piacok, és e-kereskedelem szabályozási és versenyjogi vonatkozásait illetően – írták a közleményben.
A GVH Versenytanácsa törvényben meghatározott feladatokat lát el, munkáját a Versenytanács elnöke szervezi és irányítja, az egyes ügyeket a Versenytanács elnöke által kijelölt három- vagy öttagú versenytanács bírálja el.
A Versenytanács tagjai – versenyfelügyeleti feladataik mellett – közreműködnek a GVH versenypártolási és a versenykultúra fejlesztése érdekében végzett tevékenységében is.
Kapcsolódó cikkeink
Versenyhivatali tűz alatt a vény nélküli gyógyszerek piaca
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >GVH: megkezdte a fogyasztóknak járó kompenzáció kifizetését az About You
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >GVH-elnök: számos versenyjogi és fogyasztóvédelmi kérdést vet fel a mesterséges intelligencia alkalmazása
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Az iráni konfliktus a vásárlásokban is érezhető
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Új kenyérgyár alapkövét tették le Tatán
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >2025-ben is magas volt a hazai infláció EU-s összevetésben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >


