Újabb élelmiszer-hamisítási botrány Németországban
A lóhúsbotrány után újabb élelmiszerbiztonsági ügy vet hullámokat Németországban, hétfői sajtójelentések szerint milliós nagyságrendben értékesíthettek biotojásként nagyüzemi körülmények között termelt tojást.
Az újabb botrányról elsőként beszámoló Der Spiegel szerint Alsó-Szászországban 150 csirkefarm ellen indult ügyészségi eljárást, mert felmerült a gyanú, hogy jogosulatlanul használták az ökológiai tartásra vonatkozó jelzést a tojásokon. Az első eljárások még 2011-ben indultak.
Az illetékes oldenburgi ügyészség vezetőjének nyilatkozata szerint jelenleg 100 tojástermelő gazdaság ellen nyomoznak. Több ügyet átadtak az Észak-Rajna-Vesztfália, illetve a Mecklenburg-Elő-Pomeránia tartományi hatóságoknak. Hétfőn a Türingia tartományi mezőgazdasági és fogyasztóvédelmi minisztérium is jelezte, hogy a biotojásra vonatkozó jelzés jogosulatlan használatának gyanúja miatt eljárás indult két vállalkozás ellen.
A beszámolók szerint az érintett gazdaságokban az ökológiai tartásra vonatkozó előírásokhoz képest jóval több tyúkot tarthattak a tyúkólakban. Így feltehetőleg milliós nagyságrendben értékesítettek biotojásként a termelési előírásoknak nem megfelelő módszerekkel előállított tojást.
A biotojás minősítés legfőbb feltételei közé tartozik az ökológiai termesztésű és antibiotikumoktól mentes tápanyag használatának kötelezettsége mellett, hogy biztosítani kell tyúkonként legkevesebb 4 négyzetméternyi szabadtéri kifutóterületet – olyan helyen, ahol nem alkalmaznak műtrágyát -, és a tyúkólakban négyzetméterenként legfeljebb hat állatot lehet tartani.
A költségesebb előállítási módszer miatt a biotojás fogyasztói ára átlagosan 10 centtel haladja meg a más típusú tojások árát Németországban, ahol naponta átlagosan 2 millió darab biotojást értékesítenek. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
GKI Elemzés: EU-s források nélkül csak döcögne a hazai gazdaság
Idén május 1-én ünnepeljük uniós csatlakozásunk 21. évfordulóját. EU-s tagságunknak…
Tovább olvasom >NGM: mindig fellépünk az indokolatlan áremelés ellen, a következő hónapokban tovább csökkenhet az infláció
Áprilisban az infláció mértéke 4,2 százalékra, míg az élelmiszerinflációé 5,4…
Tovább olvasom >A vártnál magasabb lett az április infláció
Áprilisban 4,2 százalékos volt az éves infláció, havi szinten pedig…
Tovább olvasom >