Újabb beruházás támogatja az erdei turizmust
Erdeink rekreációs szerepe az utóbbi időben felértékelődött, mutatja ezt az évente emelkedő látogatószám – mondta Mocz András erdőkért felelős helyettes államtitkár a Mecsekerdő Zrt. megújult Büdös-kúti turistaházának ünnepélyes szerdai átadóján az Agrárminisztérium (AM) közleménye szerint.
A helyettes államtitkár kiemelte, Magyarországon az erdei túrák, séták számát évente mintegy 40-50 millió alkalomra becsülik. A Magyar Turisztikai Ügynökség felmérése szerint hazánk aktív korú lakosságának csaknem fele túrázik, legalább alkalmanként. A belföldi turizmus e kiemelkedő jelentőségű szegmensének legfontosabb infrastrukturális hátterét, az erdei turistautak, pihenőhelyek hálózatát az állami tulajdonú erdészeti társaságok tartják fenn – írták.
A közlemény szerint Mocz András hangsúlyozta, 2010 és 2023 között az állami erdészeti társaságok saját forrásból csaknem 53 milliárd forintot költöttek közjóléti-turisztikai feladatok ellátására, ami csaknem évi 4 milliárd forintot jelent.
E gazdasági modell alapja, hogy az erdészeti társaságok elsősorban a fenntartható módon megtermelt megújuló nyersanyag, az erdőből származó faanyag értékesítéséből származó bevételeikből látják el közjóléti feladataikat, így például az erdők turisztikai infrastruktúrájának fenntartását, fejlesztését is.
A magyar erdők évente 39 milliárd forint értékű turisztikai szolgáltatást nyújtanak a társadalomnak – ismertette egy nemrégiben készült egyetemi tanulmány adatait a helyettes államtitkár. Az erdei turizmus iránti növekvő igényt jól mutatja, hogy egyre több erdei szálláshely épül vagy újul meg országszerte
– tette hozzá.
A Pécs és Orfű között, a Dél-dunántúli KÉK-túra mentén található Büdös-kúti kulcsosház teljes felújításon esett át, a beruházásnak köszönhetően már magasabb komfortfokozattal várja vendégeit. A 12 fő elszállásolására alkalmas épület kivitelezési munkálatait, berendezési tárgyait és eszközeit részben támogatásából, részben pedig önerő felhasználásával valósította meg a Mecsekerdő Zrt. – írták a közleményben.
Kapcsolódó cikkeink
Szigorodnak a húskészítményekre vonatkozó szabályok – új fogalom is bekerül a rendeletbe
Újabb, a hazai élelmiszerszabályozást érintő módosítási tervezet jelent meg: az…
Tovább olvasom >KSH: a turisztikai szálláshelyeken a vendégek száma (1,4 millió) 17, a vendégéjszakáké (3,4 millió) 16 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit áprilisban
2025 áprilisában a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken 1,4…
Tovább olvasom >MBH gyorselemzés: Újabb hónapban remekelt a turisztikai ágazat
Március után, áprilisban ismét pörgött a turizmus: a vendégek száma…
Tovább olvasom >További cikkeink
Augusztus végéig meghosszabbítják az élelmiszerek árréscsökkentését
Nagy István agrárminiszter a saját Facebook-oldalán jelentette be, hogy a…
Tovább olvasom >Csökken a kereskedelem jövedelmezősége – érdemi forrásokat nyit meg a kormány
Május 28-án tartották a Laurel Számítástechnikai Kft. sorrendben 12. Retail…
Tovább olvasom >Szigorodnak a húskészítményekre vonatkozó szabályok – új fogalom is bekerül a rendeletbe
Újabb, a hazai élelmiszerszabályozást érintő módosítási tervezet jelent meg: az…
Tovább olvasom >