Újabb állami földterületek kerülhetnek a gazdálkodókhoz
Megkezdődött a következő üteme a 10 hektár alatti állami földek értékesítésének. Ezúttal főként erdő, gyümölcsös, szőlő és fásított területekre, valamint vegyes művelési ágú földekre lehet ajánlatot tenni.

(Fotó: Pixabay)
A Nemzeti Földügyi Központ több mint 6700 földrészletet kínál eladásra országszerte, összesen csaknem kétezer településen. A kezdeményezés mintegy 7700 hektárt érint. A területek több mint fele a 2022. évi értékesítés során eddig nem került meghirdetésre, mindemellett azokra a földekre is lehet újra ajánlatot tenni, melyek a korábbi ütemekben már meg lettek hirdetve, de még nem találtak gazdára. Az eladásra kerülő földek listái és az értékesítési hirdetmények a Nemzeti Földügyi Központ honlapján (https://nfk.gov.hu/) érhetők el. A vételi ajánlatok az Elektronikus Pályázati Rendszer felületén a meghirdetéstől számított 30 napig tehetők meg, 2022. december 7. napjáig. A felület az NFK honlapjáról, valamint a következő elektronikus oldalról is közvetlenül elérhető: https://epr.nfk.gov.hu/. Ezekre a területekre bárki licitálhat, aki a jogszabályban foglalt feltételeknek megfelel. Fontos, hogy egy hektár mérethatárig a földművesnek nem minősülő személyek is vásárolhatnak földet, egy és tíz hektár közötti területre, illetve tulajdoni hányadra kizárólag a földműves nyilvántartásban szereplő személyektől érkezhet érvényes vételi ajánlat. Az érdeklődők helyi tájékoztatása érdekében az értékesítésre váró területekkel érintett települések önkormányzatai honlapjukon is közzéteszik a megvásárolható földek adatait.
Az előző földértékesítési programokhoz hasonlóan az eladásra kínált birtokok az állami földvagyon-portfólió tisztítását is szolgálják
Ezek ugyanis jellemzően kis területű, magántulajdonú földek közé ékelődött ingatlanokat értékesíti az állam. Ezek a területek leginkább a szomszédos ingatlanok tulajdonosainak, illetve az osztatlan közös tulajdonú ingatlanhányadok esetén a tulajdonostársaknak kínál vételi lehetőséget. A koronavírus-járvány és az orosz-ukrán háború rávilágított arra, hogy az élelmiszer-ellátás stratégiai kérdés, aminek egyik alapja a termőföld. A magyar agrárium előtt álló kihívások ellenére a gazdák elkötelezett munkájának és szorgalmának köszönhetően minden nap friss és egészséges élelmiszer kerül a magyar családok asztalaira. Az Agrárminisztérium ezért minden lehetséges eszközzel támogatja az ágazat szereplőinek tevékenységét, aminek egyik alapvető eszköze a gazdálkodók igényeit figyelembe vevő birtokpolitikai intézkedések kialakítása.
AM
Kapcsolódó cikkeink
V. Németh Zsolt: már számos intézkedés történt az aszálykárok mérséklésére
Már számos intézkedés történt az aszálykárok mérséklésére, a vízügyi igazgatóságok…
Tovább olvasom >Nagy István: hamarosan újraindulhatnak a kínai-magyar agrárkapcsolatok
A magyar mezőgazdaságot és agráriumot számos kihívás érte az utóbbi…
Tovább olvasom >NAK: Brüsszel zöld utat biztosítana az ukrán importnak
Június 5-én lejárt az Ukrajna javára biztosított szabadkereskedelmi intézkedések hatálya,…
Tovább olvasom >További cikkeink
PwC E-toplista: A legnagyobb és legismertebb online kereskedők
4 kategória: legnagyobb, FMCG, magyar, legismertebb – 2024 legsikeresebb e-kereskedőinek…
Tovább olvasom >Krízistérkép 2024: Jelentősen nőtt az elhúzódó válságok száma
450 válsághelyzetet regisztrált és elemzett kommunikációs szempontok szerint az MPRSZ…
Tovább olvasom >A magyarok adnak a leggyakrabban online borravalót az ételfutároknak
Továbbra is népszerű a magyarok körében a borravaló adása, ami…
Tovább olvasom >